hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

"Lázár János történelmi bűne"

A humántárca, ezen belül is az egészségügy megcsonkítását jelenti a minisztériumi háttérintézmények hétfőn megjelent halállistája,  értékelik a döntést szakértők a Népszavának.

Közülük néhányan nem zárják ki, hogy az ágazat átalakítási terveihez ígért támogatás és a béremelések fedezetének fejében nyelte le az államtitkárság, hogy mindössze három intézményének önállósága maradhat meg.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) hat szervezetet olvaszt magába és ötezer fős mamutintézménnyé bővül az átalakítás után, de működése egyelőre épp olyan áttekinthetetlen, mint azoké a hivataloké, amelyek minisztériumi osztállyá vagy főosztállyá nyomorítva, 20 százalékkal kisebb létszámmal dolgoznak tovább. A Mentőszolgálat (OMSZ) önállósága ugyan megmaradt, de munkatársai egyelőre csak a lapnak is megerősített minisztériumi ígéretet kaptak egy önálló életpálya kidolgozására és az ehhez kapcsolódó béremelésekre. A Népszava érdeklődésére, hogy miként fogadták az egészségügy többi szakdolgozójának és szakorvosának béremelését, az OMSZ szóvivőjétől több napja nem kapunk választ.

A háttérintézményeket megszüntető kormányhatározat ellen korábban szakmai és érdekvédelmi szervezetek sora tiltakozott, a végleges lista megszületésekor pedig az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés adott ki felháborodott hangú nyilatkozatot.

Emberjogi szervezetek szerint ráadásul minden nemzetközi tendenciával szembemegy a betegjogi hivatal beolvasztása is a minisztériumba, de szakértők még ennél is nagyobb hibának tartják a tisztiorvosi hivatal hatósági jogosítványainak felszámolását. A lépések gyakorlati következményeivel senki nem számolt, politikai döntés született, állítják a lap forrásai, hozzátéve, ha semmit nem erőltetett volna Lázár János a bürokráciacsökkentés megfoghatatlan jelszavára hivatkozva, csak a társadalombiztosítás csúcsszerveit szüntette volna meg, "már ezzel is történelmi bűnt követett volna el".

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink