hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Ónodi: A törődés van a legjobban elkopva az egészségügyben

Ha nem lesznek változások, nem kap pénzt az ágazat, jelezte Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában.

Mint mondta, az hogy a kormány mit gondol az egészségügyi rendszer finanszírozásáról, az márciusban, a jövő évi költségvetés vitájakor kristályosodik ki. De az már most látható, hogy az intézményrendszer GDP arányos költségvetése 1,5-1,6 százalékkal a Visegrádi Négyek átlaga alatt van. Hangsúlyozta, a jelenlegi struktúrában semmilyen összeg nem lenne elegendő, mivel minden pénzt el lehet költeni, de ha nem változtatnak a mostani viszonyrendszereken, akkor reménytelen forrásokat kérni a költségvetésből. Ónodi-Szűcs Zoltán kijelentette, változtatásra szükség van, s ha garanciát tud adni az ágazat arra, hogy nem rendeződik vissza az egészségügy jelenlegi rossz gazdasági állapota, akkor kaphatnak pénzt.

Az államtitkár két elemet említett, melyek megoldást jelenthetnének a mostani helyzetre. Szerinte az egyik az, hogy az ellátórendszerben a költségek nem a betegek igénye szerint alakulnak, hanem azokat a intézményrendszer fenntartása érdekében hozott döntések indokolják. Az államtitkár másik terve az, hogy a már említett, intézmények felett álló kancellária a lakosság igényeinek megfelelően hozza meg a döntéseket és ne a kórházakban történjenek a fontos határozatok.

Az új grémium mondja meg, melyik rendelőben, műtőben, intézményben minek kell történnie ahhoz, hogy a helyi emberek ellátása rendben történjen, hiszen a betegbiztonság a legfontosabb – jegyezte meg az államtitkár. Szerinte a törődés van a legjobban elkopva a jelenlegi egészségügyi rendszerből.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, júliusban születhet meg a jogszabály és már ebben az évben elindulhat az új rendszer, de a lakosság nem biztos, hogy még idén érezheti annak hatásait, olvasható a dehir.hu-n.

További részletek és videó a dehir.hu-n

(forrás: Dehir.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....