2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Zikaláz: évek óta ismert, hogy szexuális úton is átadható

Magyarországon nincs meg annak a feltétele, hogy széles körű zikalázjárvány legyen, mondta Dánielis Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Kedden a texasi egészségügyi hatóságok azt közölték, hogy az egyesült államokbeli Dallasban az első olyan zikavírus-fertőzést diagnosztizálták, amely vélhetően szexuális úton, nem pedig szúnyogcsípéssel történt. Az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán viszont kiemelte: a vírus terjesztéséért felelős szúnyog Európában nem jellemző, Magyarországon egyáltalán nem fordul elő. Az emberről-emberre terjedés veszélye kapcsán pedig elmondta: az már a mostani dél-amerikai elterjedés előtt, évek óta ismert volt, hogy szexuális úton is átadható a vírus. Korábban is előfordult, hogy valaki zikavírussal fertőzött területen, például Afrikában járt és Európába visszatérve megfertőzte házastársát. Ez viszont a járvány kialakulásához, fenntartásához kevés volt, ahhoz a vírus terjesztéséért felelős szúnyog kellene, fejtette ki a szakember.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a zikavírus miatt globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. A szervezet becslései szerint az idén négymillióra emelkedhet a zikavírusos megbetegedések száma az amerikai kontinensen. Kedden bejelentették, hogy egy hét alatt 14 százalékkal nőtt az újszülötteknél gyanított vagy diagnosztizált mikrokefáliás (kóros kisfejűséget jelentő) esetek száma Brazíliában. Múlt héten közölték, hogy Brazíliában tavaly október óta több mint négyezer ilyen csecsemő jött világra. Az ottani egészségügyi minisztérium adatai szerint a dél-amerikai országban eddig már 4783 ilyen esetet regisztráltak, amely a zikavírust akárcsak a sárgaláz, a dengue láz és a chikungunya láz kórokozóját terjesztő egyiptomi csípőszúnyognak (Aedes aegypti) tulajdonítható. Azóta 76 halálesetet jegyeztek az egészségügyi hatóságok, ebbe beletartoznak az életüket vesztő kóros újszülöttek és a spontán vetéléssel elpusztult magzatok, akik fertőzött anyjukon keresztül betegedtek meg.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink