hirdetés
2019. szeptember. 21., szombat - Máté, Mirella.
hirdetés

 

Xtreme Everest

A Cambridge-i Egyetem kutatói részben a Brit Szív Alapítvány támogatásával utánajártak, mi a sherpák szuperhumán energiahatékonyságának fiziológiai és genetikai alapja. A remények szerint majd az intenzív osztályok hipoxiás betegeit is segítő eredmények az Amerikai Tudományos Akadémia lapjában jelentek meg.

hirdetés

Az Xtreme Everest projekt célja a kritikus állapotú betegek életkilátásainak javítása azoknak az információknak a segítségével, amelyeket a világ legmagasabb hegye szélsőséges viszonyai között gyűjtünk, nyilatkozta Andrew Murray, a University of Cambridge munkatársai által irányított kutatók vezetője első Everest-expedíciójuk tíz éves évfordulóján. A kutatók reményei szerint sikerül megérteni, mi az oka, hogy egyesek oxigénhiányos sürgősségi helyzetekben sokkal jobban szenvednek a hipoxiától, mint mások. Ha rájövünk, hogyan képesek a sherpák alacsony oxigénkoncentráción is túlélni, talán azokat is azonosítani tudjuk a sürgősségi osztályon, akik hipoxia (és a következményes vérzések, sőt akár szepszis és halál) szempontjából a legnagyobb veszélyben vannak, sőt jobb terápiát is kitalálhatunk a számukra, teszi hozzá a Metabolic basis to Sherpa altitude adaptation című PNAS-tanulmány utolsó szerzője. A kutatás eredményei szerint a sherpák az oxigénhiányos környezetben az evolúció során az energiatermelés igen hatékony módját fejlesztették ki.

A kutatók nyilatkozatukban elmondják: oxigénhiányos állapotban a testnek nehezebb dolga van, hogy biztosítani tudja az izmok és az agy tápanyagellátását. Az oxigénhiány kompenzációjának egyik módja a vörösvérsejtszám növelése, ami viszont növeli a trombózisveszélyt. A hegymászók az akklimatizáció érdekében a 8848 m-re történő szintemelkedés közben megállnak egy időre többek között az alaptáborban (5300 m magasan), illetve oxigénpalackot használnak mászás közben. Mindazonáltal olyanok is vannak, akik az átlagostól eltérő módon reagálnak a magasban tartózkodásra, így pl. nincs szükségük oxigénpótlásra. A legtöbb ilyen ember sherpa etnikumú, azaz a nepáli régió hegyeiből származó népcsoport tagja. A sherpák képesek nagy tengerszint feletti magasságban élni mindenféle egészségkárosodás nélkül, ezért sokan közülük túravezetőként dolgoznak a Himalayában, olyannyira, hogy két olyan férfi is van közöttük, akik már 21-szer érték el az Everestet.

A korábbi vizsgálatok szerint az alacsonyan lakók és a sherpák között nemcsak a vörösvérsejtszámban van különbség – ha az alacsonyan lakók magasra kerülnek, egy idő után akklimatizálódnak: megnő a vörösvérsejtszámuk, azonban a sherpák szervezetében nem magasabb a vörösvérsejtszám, mint a kis tengerszint feletti magasságban tartózkodókéban –, de nagyobb a vérükben az értágító hatású nitrogén-monoxid koncentrációja is.

A leletek tanúsága szerint az ember 30 000 évvel ezelőtt már jelen volt a Tibeti Fennsíkon, és az első állandó települést 6-9000 éve hozta létre, azaz volt ideje alkalmazkodni a szélsőséges környezeti viszonyokhoz. A genetikai vizsgálatok valóban jelentős különbségeket mutattak ki egyrészt a tibeti lakosság és a sherpák, másrészt a sherpák és a kis tengerszint feletti magasságban élők között, részben a mitokondriumok örökítő anyagában. A kutatók európai vizsgálati alanyaiktól izombiopsziás és vérmintát vettek egyrészt tengerszint környéki magasságban – Londonban –, majd az alaptáborba érkezéskor, illetve két hónapos alaptáborban tartózkodás után. Mintát vettek továbbá viszonylag alacsony magasságban élő sherpáktól a számukra alapmagasságot jelentő nepáli fővárosban, Kathmanduban – a minták összehasonlításakor kiderült, hogy a sherpák mitokondriumai még az alapmagasságon is hatékonyabban dolgoznak.

A genetikai különbségek egy további része azzal is együtt jár, hogy alacsonyabb a sherpákban a kevésbé hatékony zsíroxidáció szintje, inkább a hatékonyabb glükózégetés révén generálnak energiát. A sherpák értékei ráadásul nem is nagyon változtak a különböző magasságokban, ami arra utal, hogy a hatékony energiakezelés velük született tulajdonság. További fontos különbség jelentkezett az ATP-hiány esetén energiaraktárként szolgáló foszfokreatin-szintekben: az alacsonyan élők szervezetében két hónapos magasban tartózkodás hatására összeomlott a foszfokreatin-szint, míg a sherpáknál ezzel ellentétben, emelkedett a molekula szintje. Az oxigénhiányban termelődő szabadgyökök koncentrációja is eltérő volt: míg az alacsonyföldieknél nagy magasságban gyorsan növekedett, legalábbis eleinte, a sherpáknál nagyon alacsony maradt. Mint Murray kifejti: ha az alacsonyföldiek eltöltenek egy időt magasban, a testük egy bizonyos mértékig adaptálódik, és a sherpákéhoz hasonló irányban módosul, azonban meg se közelítik a sherpák hatékonyságát; a kutatók remélik, hogy a sherpák evolúciós öröksége felhasználható lesz a sürgősségi osztályon, életveszéllyel küzdők gyógyításában.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink