hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Vizi E. Szilveszter lehet a kutatóhálózat vezetője? (Frissítve!)

A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke kerülhet az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot (ELKH) irányító testület élére – értesült a Magyar Hírlap.

A lap úgy tudja, bár több név is van a kalapban, a legesélyesebb a posztra Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas agykutató, farmakológus. A parlament a héten szavazott arról a törvényről, amely értelmében az MTA kutatóintézet-hálózatának működtetése átkerül az ELKH-hoz. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a lapnak hangsúlyozta: ezzel a lépéssel a kutatási szabadság nőni fog, az ELKH-t irányító testület tagjai túlnyomó többségében tudós emberek lesznek. Őket fele-fele arányban az Akadémia és a kormány delegálja, a testület élére pedig egy, a miniszter és Lovász László MTA-elnök által kiválasztott konszenzusos jelöltet szánnak. Palkovics jelezte, „már vannak elképzeléseik”, „ő is komoly tudós ember lesz”.

Vizi E. Szilvesztert 2002-ben választották az Akadémia elnökévé, pozíciójában 2005-ben megerősítették, így azt 2008-ig töltötte be, írja a lap.

A hvg.hu megkereste a tudóst. Vizi E. a lapnak azt mondta, ő nem tud a jelöléséről, arról hivatalosan nem értesítették, és senki nem kereste ebben az ügyben.

Az ELKH felállítása a tudóstársadalom egyöntetű tiltakozását váltotta ki mind idehaza, mind a nemzetközi színtéren, legutóbb az összes jelentős német kutatóintézeti hálózat tiltakozott ellene. Így bárki is vállalja a szervezet vezetését, az szakmai karrierjének végét jelentené. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal történetéből okulva az ELKH vezetését elvállaló személy szinte biztos lehet benne, hogy később rövid úton megszabadulnak tőle – így reagált az Akadémiai Dolgozók Fóruma a hírre. Mivel az ELKH-t az MTA közgyűlési határozatával ellentétesen hívták életre, olyan módon, ami „az Akadémia vagyonát kisajátító és tekintélyét rongálja”, ezért szerintük „sem Vizi E. Szilveszter, sem más, nemzetközi reputációval és jelentős szakmai életúttal rendelkező tudós nem fogja elvállalni az MTA-ra kényszerített szervezet vezetését”, írja a 24. hu.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink