hirdetés
2025. október. 26., vasárnap - Dömötör.
hirdetés

Végre van rendszerstratégia

Szócska Miklós országjáró körútja végetért, és úgy véli, az egészségügyi intézmények vezetői országszerte örültek, hogy "végre van rendszerstratégia". Az államtitkár sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a fővárosi kórházak állami "gondozásba" adásához meg kell tenni a szükséges előkészületeket.

Az egészségügyi intézmények vezetői országszerte üdvözölték azt, hogy végre van rendszerstratégia – mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, összegezve a kedden Budapesten zárult országjáró körútját.

Sajtótájékoztatóján az államtitkár azt mondta, hogy a progresszív ellátórendszer alapjaival és a munkamegosztás gondolatával az intézmények vezetői országszerte egyetértettek. A nagytérségi igazgatóságok szerepét nem mindenki értette – tette hozzá Szócska Miklós, de hangsúlyozta: ezt nem is várja el tőlük. Az állami menedzsment kialakításánál ugyanis segítségükre lesz egy olyan szakember, aki a helyi sajátságok mellett az egész rendszerrel is tisztában van.

Szócska Miklós közölte: most az intenzív elemző munka fázisánál tartanak, melynek részeként megkezdődött az intézmények állapotfelmérése is.

Mi a helyzet a fővárosi kórházakkal?

Az egészségügyi államtitkár szerint a fővárosi kórházak állami "gondozásba" adásához meg kell tenni a szükséges előkészületeket.

Szócska Miklós utalt arra, hogy egy hónappal ezelőtt Tarlós István főpolgármesterrel közösen jelentették be: mind a tárca, mind pedig a főváros a fővárosi fenntartású fekvőbeteg intézmények állami gondozásba vételében érdekelt.

Az államtitkár mostani közlése szerint levelet írtak Tarlós Istvánnak; abban közös munkacsoport felállítását kezdeményezték. Azt is jelezték, hogy az ügyben a főpolgármesternek "a Fővárosi Közgyűlés irányába meg kell tennie a szükséges előkészületeket". Szócska Miklós elmondta, tárcája a kormány irányába indít hasonló kezdeményezést.

Az egy hónappal korábbi sajtótájékoztatón már utaltak arra, hogy a 12 egészségügyi intézmény átadásához még a közgyűlés jóváhagyása és kormányzati döntés is szükséges. Tarlós István akkor arra a kérdésre, hogy mikor kerül sor az állami kézbe adásra, arról beszélt, ez sok dologtól függ, de válaszában lehetőségként a június végi, illetve a december végi időpontot említette.

A főpolgármester akkor azt mondta, úgy látja, az egészségügy jelenlegi kettős, állami és önkormányzati finanszírozását mérhetetlenül károsnak tartja. Mint fogalmazott, azt szeretné, ha a források és a struktúra úgy koncentrálódna Budapesten, hogy ettől az egészségügyi ellátás javuljon.

A főváros egészségpolitikai és szociális bizottságának elnöke szerint március végén vagy áprilisban kerülhet a közgyűlés elé a fővárosi fenntartású kórházak ügye.

Velkey György azt mondta, még nem született meg a döntés arról, mikor kerülhetnek az államhoz a fővárosi kórházak. Közlése szerint a szaktárca államtitkársága és a főváros között alakult szakértői csoport "részletekbe menő" egyeztetést végez, és az ennek eredményeként megszülető anyag kerülhet majd a Fővárosi Közgyűlés elé. Egyelőre nem tisztázott, hogy tulajdonátadás lesz, vagy valamilyen más forma - tette hozzá. 

(forrás: MTI, MedicalOnline)

Könyveink

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...