hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Német miniszter: hónapokig tartó korlátozásokkal kell számolni

Változik a koronavírus-teszt magyarországi vizsgálati protokollja

A most frissített nemzetközi protokollt követve hamarosan klinikai és földrajzi szempontból is megváltozik a koronavírus-teszt magyarországi vizsgálati protokollja is – erről Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.

Szlávik János elmondta, az esetdefiníció szabályait vasárnap változtatta meg az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), így valószínűleg az Magyarországon is változni fog. A főorvos elmondta, vannak olyan információi, hogy a jövőben magánellátás keretében is el lehet végeztetni a koronavírus-laborvizsgálatot, azonban – mint mondta – a megerősítő, hivatalosnak számító tesztet kizárólag a Nemzeti Népegészségügyi Központ akkreditált laboratóriumában végzik.

Közölte, kilenc igazolt koronavírus-eset van Magyarországon, öt iráni állampolgár, egy brit, és három magyar állampolgár. Egy idős férfit intenzív osztályon ápolnak, állapota súlyos, életveszélyes, a többiek viszont valamennyien jól vannak. Intézkedtek arról, hogy a debreceni Kenézy Gyula kórházban fekvő beteget hamarosan a Dél-pesti Centrumkórházba szállítják. Elmondta, egyre többen hagyhatják el a karantént, így hazamehetett az a tizenegy diáklány és négy kísérőjük, akik korábban Olaszországban jártak, és hétfőn szintén hazaengedtek két egészségügyi dolgozót. Szlávik János hangsúlyozta: a kollégái minden vizsgált esetben a nemzetközi szakmai protokollok szerint jártak el.

A Dél-Pesti Centrumkórházban elkülönített iráni egyetemisták közül ketten továbbra sem hajlandók együttműködni a karanténszabályok betartásában  közölte az operatív törzs hétfői budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón a törzs ügyeleti központjának vezetője. Lakatos Tibor ismertette: az egyetemisták éjszaka és nap közben is "nem megengedhető magatartást tanúsítottak", megpróbálták kijátszani a karantén szabályait. Jelenleg is rendőrök jelenlétével tartják fenn a biztonságos elkülönítést a Szent László-kórházban hangsúlyozta. Kérdésre válaszolva Lakatos Tibor elmondta, hogy a két iráni diák nem működött együtt az egészségügyi személyzettel és székeket dobált ki a kórteremből.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) úgy döntött, hogy az iráni állampolgároknak kiadott, de még fel nem használt vízummal sem lehet beutazni Magyarországra jelentette be az operatív törzs vezetője. Lakatos Tibor jelezte, a járványügyi szabályok be nem tartása bűncselekmény, és az együttműködés hiánya az országból történő kiutasítást is maga után vonhatja. Azok az irániak, akik érvényes vízummal rendelkeznek, és már Magyarországon tartózkodnak, "nem esnek semmilyen retorzió alá", ha nem sértik meg a törvényeket, és nem állnak ellen a járványügyi intézkedéseknek, tette hozzá.

Kiss Attila rendőr dandártábornok, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, akik nem működnek együtt az egészségügyi hatóságokkal, kiutasíthatók. A karantén letelte után idegenrendészeti őrizetbe veszik őket, itt hat hónapig tarthatók, amely további hat hónappal meghosszabbítható, ezután kitoloncolhatók. Hangsúlyozta, az iráni állampolgárokat minderről tájékoztatták, és felkérték Irán budapesti nagykövetségét, hogy ők is tájékoztassák állampolgáraikat.

Lakatos Tibor elmondta, életbe lépett az az intézkedés, hogy az észak-olaszországi repterekről nem fogad járatokat a budapesti és a debreceni reptér. Ettől függetlenül az egészségügyi ellenőrzéseket folytatják, a reptereken eddig 6598 embert, közúton 427-et ellenőriztek. A koronavírussal kapcsolatban fenntartott két zöldszámra is folyamatosan érkeznek a telefonok, indításuk óta 4105 telefon érkezett. Lakatos Tibor felhívta a figyelmet, hogy ez a két vonal nem a betegség bejelentésére szolgál, ott nem betegirányítást végeznek. A háziorvost vagy háziorvosi ügyeletet kell betegséggyanú esetén felhívni.

Lakatos Tibor beszámolt arról is, hogy a különböző rendezvényekkel, különösen a március 15-re tervezettekkel kapcsolatban az operatív törzs hamarosan ismerteti ajánlásait. Közölte azt is: a védekezéshez szükséges erőforrások és anyagi eszközök rendelkezésre állnak.

*

A szaktárca sajtóosztálya az atv.hu érdeklődésére azt a tájékoztatást adta, hogy a Dél-Pesti Centrumkórházban összesen 16 egészségügyi dolgozó van megfigyelés alatt, de eddig egyikőjüknél sem azonosítottak koronavírus fertőzést.

*

Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett azon a nemzetközi videokonferencián, amelyet a koronavírus terjedése miatt hívott össze Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. A YouTube-ra felkerült egy videó, amelyben Netanjahu részletezte a saját javaslataikat. Az izraeli kormányfő először is arra kérte a partnereit, hogy információk megosztásával és bizonyos intézkedések összehangolásával segítsék egymást, ehhez pedig minden kormányzatban jelöljelek ki egy kapcsolattartót. Netanjahu három területen javasol együttműködést: a tesztelés fejlesztésében és kiterjesztésében, a közlekedési kapcsolatok és az ellátási láncolatok fenntartásában, valamint a jó gyakorlatok megosztásában, közli a hvg.hu.

Az Európai Unió tagországainak vezetői hamarosan vészhelyzeti videokonferenciát tartanak a koronavírus-járvány európai kitörésére adható válaszok összehangolása érdekében, jelentette be az Európai Tanács elnöke hétfőn az MTI szerint a Twitteren. Charles Michel úgy fogalmazott, hogy az "állampolgáraink egészségének védelme érdekében együtt kell működnünk". Diplomáciai források szerint a tagországok állam-, illetve kormányfőinek konferenciabeszélgetése várhatóan kedd délután lesz.

*

Nem csupán néhány hétig, hanem hónapokig tartó korlátozásokkal kell számolni az új koronavírus miatt, a járvány lefékezéséhez pedig minden egyes ember segítsége szükséges mondta Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter hétfőn Berlinben. Kiemelte, hogy az egészségügyi rendszer működőképességének fenntartásához mindenképpen le kell lassítani a járványt, amihez mindenkinek hozzá kell járulni. A mindennapi életben ugyanúgy kell védekezni, mint influenzajárvány idején az influenzavírus ellen, és kerülni kell a nagyobb rendezvényeket, például koncerteket. Az ezernél több résztvevővel tervezett rendezvényeket le kell mondani, a határérték alatti, de nagyobb szabású rendezvényeknél pedig a járványterjedési kockázat mérlegelésével, esetről esetre kell dönteni mondta.

Aláhúzta, hogy a vírus az eddig ismert esetek 80 százalékában enyhe lefolyású betegséget okozott, és az 50 év alattiaknál igen csekély a súlyos megbetegedés valószínűsége. Lothar Wieler, a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője hozzátette: az új koronavírus az oltás és az ellenálló képesség hiánya miatt várhatóan az lakosság 60-70 százalékát megfertőzi, a kérdés csak az, hogy milyen ütemben. A legfontosabb a vírus terjedésének lassítása.

Christian Droste, a berlini Charite egyetemi klinika vezető virológusa kiemelte: az eddigi tudományos vizsgálatok megállapításai szerint az évszakok váltakozása nem segít, nem lehet azzal számolni, hogy a tavaszi-nyári meleg megérkeztével lecseng az új koronavírus okozta járvány.  Mint mondta, a helyzet "abszolút súlyos", és minden jel arra mutat, hogy Németország egy nagyszabású járvány kezdeti szakaszánál tart. 

Az új típusú koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte megközelíti a 110 ezret, a halálos áldozatok száma 3800 felett van. A járvány 104 országot ért el, leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed.

 

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink