2024. április. 19., péntek - Emma.

Újfajta szakértői testület segíti az onkológiai betegek kezelését

A diagnosztikai technológiák fejlődésével ma már mód nyílhat az egyes daganatok molekuláris jellemzőinek feltérképezésére, a bennük lévő géneltérések kimutatására, és ezen információk alapján egyénre szabott terápiás terv felállítására.

A rákbetegségben alkalmazott terápiás terv felállítását eddig is onkoteam segítette, ám a hagyományos onkoteam mellett ma már egyre több onkológiai centrumban működik molekuláris tumor board (MTB). Ebben az adott esetben érdekelt összes orvosi szakma képviselői részt vesznek, akik a molekuláris genomikai vizsgálatok leletei alapján fogalmaznak meg terápiás javaslatokat. Hangsúlyozni kell, hogy a MTB véleménye ajánlás szintű, melyet a kezelőorvosnak nem kötelező elfogadnia, hanem attól eltérő terápiás tervet is felállíthat. Az eddigi tapasztalatok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy minél inkább egyezik a végső terápiás terv a MTB javaslatával, annál jobb kezelési eredmények érhetők el, mely leginkább a túlélési esélyekben mutatkozik meg.

Dr. Simonfalvi Ildikó
a szerző cikkei

Kvízajánló

Rovatunkhoz tartozó kvízünket IDE kattintva töltheti ki!

 Szerezzen újabb 8 pontot a második kvíz kitöltésével! 

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

A rovat támogatója