hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Egészségpolitika

Újabb per kezdődik ma Geréb Ágnes ellen

Jogi esetek

Újabb büntetőper kezdődik ma az otthonszülést népszerűsítő Geréb Ágnes ellen; a szakmája gyakorlásától három évre eltiltott szülész-nőgyógyászt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsította meg augusztusban a Fővárosi Főügyészség, amiért engedély nélküli otthonszülést vezetett le a Napvilág Születésházban.
Az ügy sértettjének, Sz. Hajnalkának a terhességét 2006 decemberében állapították meg. A nő ettől fogva rendszeresen járt lakóhelyén terhesgondozásra, az előírt orvosi vizsgálatoknak alávetette magát. Gyermekét nem kórházban, hanem otthoni körülmények között kívánta világra hozni. Terhessége huszadik hetében részt vett egy Geréb Ágnes által tartott „információs esten”, ahol érdeklődésére a vádlott arról tájékoztatta, hogy megfelelő orvosi végzettséggel rendelkezik és kisebb műtéti beavatkozásokat szükség esetén maga is el tud végezni. Továbbá azt is elmondta, hogy rendelkezik mindazon szakmai és tárgyi feltételekkel, amelyek egy esetleges komplikáció időbeni felismeréséhez és ellátásához szükségesek.
 
Geréb Ágnes a továbbiakban a terhesség 37. hetében találkozott személyesen a sértettel, amikor megvizsgálta és áttekintette a terhesgondozás során keletkezett leleteket. Ezekből kiderült, hogy a nőnél elvégzett ultrahangvizsgálatok során a magzatnál rendellenességeket találtak. Az ügyészség szerint a sértett pajzsmirigybetegsége miatt, valamint azért is, mert 35. életévét beöltötte, veszélyeztetett terhesnek minősült.

A nőnél 2007. szeptember l5-én indult meg a szülés, amelynek folyamata a hajnali órákban megakadt, mert a gyermek válla beszorult. Geréb Ágnes „a szakmai protokollban nem ismert műfogások alkalmazásával” próbálta megoldani a helyzetet. Kísérletei nem vezettek eredményre, ezért segítői mentőt hívtak. A helyszínre érkező mentőegység orvosa megállapította, hogy a magzat halott. A mentők a sértettet kórházba szállították, ahol lefolytatták a szülést. A magzatot ekkor megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.

Az ügyészség szerint a vádlott a foglalkozási szabályok megszegésével az anya és magzata életét, egészségét közvetlen veszélynek tette ki.

MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink