hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Egészségpolitika

Újabb vádemelés Geréb Ágnes ellen

Ismét vádat emeltek Geréb Ágnes ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt – közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.
A Budapesti IX. kerületi Ügyészség Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász-szülésznő mellett egy szülésznővel, S. Mónikával szemben is vádat emelt.

A közleményben felidézik: Geréb Ágnes több éve aktív tevékenységet fejtett ki a tervezett otthonszülés mint szülési mód magyarországi népszerűvé tétele érdekében. A vádlott – az általa képviselt Napvilág Születésház Bt.-n keresztül – az otthonszüléssel kapcsolatos ismeretek elsajátítására felkészítő tanfolyamokat tartott a XII. kerületi, Alma utcában található lakásban. Geréb Ágnes a vádbeli időszakban a szülész-nőgyógyász foglalkozástól való eltiltás hatálya alatt állt, mivel 2007 októberében a bíróság jogerősen három évre eltiltotta a szülész-nőgyógyász szakma gyakorlásától egy 2000-ben lezajlott szülés során elkövetetett foglalkozási szabálysértés miatt. Emellett ez év augusztusában egy 2007 szeptemberében levezetett szülés miatt – mivel közben meghalt az újszülött – halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat ellene.

A Napvilág Születésház Bt. az ÁNTSZ-től 2006 márciusában a II. kerületi, Csalán utcai telephelyre általános szülészeti-nőgyógyászati járóbeteg-szakellátás nyújtására kapott működési engedélyt. Az engedély az Alma utcai lakásra mint telephelyre, illetve a fekvőbeteg-ellátó intézményen kívüli szülészeti tevékenységre nem terjedt ki. A vádlott 2007-ben kérelmet nyújtott be az ÁNTSZ-hez tervezett otthonszülésben való közreműködésre szóló működési engedély kiadásához, melyet a hatóság elutasított.

S. Mónika a vádbeli időszakban szülésznői képesítéssel rendelkezett, évek óta kapcsolatban állt a Születésházzal, ahol részt vett az otthonszüléssel kapcsolatos tanfolyamok lebonyolításában, valamint bábaként a tervezett otthonszülések levezetésében is.

L-né N. Erika sértett 2007. október 29-ére várta harmadik gyermekét. A terhesség 37. hetében – előzetesen elvégezve egy otthonszülésre felkészítő tanfolyamot – konzultált Geréb Ágnessel, aki tájékoztatta őt arról, hogy amennyiben a szülés során bármilyen szövődmény lép fel, akkor szükség esetén mentőt hívnak és a szövődmény ellátására a kórházban kerül sor. A sértett ezzel egyidejűleg S. Mónikát választotta bábának.

A kismamánál a jelzett napon, az esti órákban indult meg a szülés. A Születésházba 22 óra körül érkezett meg, ahol S. Mónika megvizsgálta és megkezdte a szülés levezetését. Ekkor a Születésházban tartózkodott Geréb Ágnes is, aki a szülés menetét folyamatosan figyelemmel kísérte. A szülő nő hajnali 1 órakor egészséges gyermeknek adott életet.

A sértettnél néhány perc múlva vérzés lépett fel, melynek elhárítására Geréb Ágnes is bekapcsolódott az ellátásába. A vérző nőt tamponálták és az általa hozott homeopátiás szerekből is adtak neki, majd amikor a sértett vérzése elállt,  Geréb Ágnes elhagyta a helyiséget. A méhlepény további 30 perc múlva sem vált le, a sértett ismételten erősen vérezni kezdett, ezért S. Mónika a hasfal masszírozásával igyekezett a méh összehúzódását elősegíteni és infúziót kötött be. Ezzel egyidejűleg a kihívott mentőorvossal együtt a sértett kórházba szállítása mellett döntöttek.

A sértett a mentők kiérkezéséig mintegy 6–700 milliliter vért vesztett, kivérzett állapotba került. A sértett kórházi ellátása során oxitocin injekciót alkalmaztak, amelynek hatására a méhlepény további szövődmények nélkül távozott.

„Az otthonszülésnél való közreműködés során mindkét vádlott a foglalkozási szabályok hatálya alatt állt. A vádlottak annak ellenére vettek részt a sértett otthonszülésében, hogy tudták, a hatályos jogi szabályozás szerint a tervezett otthonszülés nem megengedett, és azt is, hogy a lepényi szakban felmerülő szövődmény esetén az annak elhárításához szükséges feltételek nem biztosítottak. Geréb Ágnes és S. Mónika cselekménye foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének minősül. Az eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság folytatja” – áll a közleményben.

Az MTI pénteken úgy értesült: kórházba kellett szállítani egy újszülöttet Solymáron, mert komplikációk léptek fel az otthonszülésnél. A rendőrség tájékoztatása szerint a szülést Geréb Ágnes vezette le.

MTI

Otthonszülni biztonságos, vizsgálódni nem szükséges
 A Növekvő Hold Humánszolgáltató Közhasznú Alapítvány kiadványában a következők olvashatók:

Tervezett módon otthonszülni minden civilizált országban szabad, sok országban pedig alapvető jog. Ez azért van így, mert a tervezett, szaksegítséggel kísért otthonszülés ugyanolyan biztonságos, mint a kórházi, ráadásul kevesebb komplikációval és beavatkozással jár.
Geréb Ágnes nyilvánvalóan helyesen járt el akkor, amikor mentőt hívott ha komplikációt észlelt otthonszülés közben ahol bábai
(szülésznői) minőségében –- aminek gyakorlásától nem tiltották el –- jelen volt. A mentőszolgálat és a rendőrség viszont ebben az esetben felelőtlenül járt el, mert az eset nyilvánosságra hozatalával olyan helyzetet teremt, amelyben Geréb Ágnesnek, kollégáinak és az otthonszülést választó anyáknak félniük kell. Ez a viselkedés a két intézmény részéről azért különösen veszélyes, mert az otthonszülések nem kis százalékánál szükség van a mentőszolgálat közreműködésére. Az anyák és az újszülöttek alapvető érdeke, hogy minden ilyen alkalommal félelem nélkül igénybe tudják venni a sürgősségi ellátást.
Ezért kérjük az Országos Mentőszolgálatnál illetve a szülészeti ellátásban dolgozó kollégákat, hogy a tervezett, szaksegítséggel kísért otthonszülés során fellépő komplikációk miatt hozzájuk fordulókat megkülönböztetés nélkül lássák el és az ellátás tényéről csak az arra illetékes szerveket értesítsék. A sajtó illetve a rendőrség értesítése nem indokolt, veszélyezteti az egészségügyi ellátásba vetett bizalmat és ezzel veszélyezteti a szülő nők, a magzatok és az újszülöttek egészségét.

Az Orvosok a Szabad és Biztonságos Szülésért nevében
Dr. Frigyes Júlia, orvos, pszichiáter
Dr. Lobmayer Péter, orvos, epidemiológus

Szövetség az Anya- és Bababarát Szülésért nevében
Rist Lilla, szóvivő

Országos Sajtószolgálat


cimkék

hirdetés

Könyveink