hirdetés
2022. június. 27., hétfő - László.
hirdetés

Újabb feladatokat kaptak a háziorvosok

A Népszava szerint az érintettek jó része kedden kapta kézhez Kásler Miklós, a humán tárca vezetője legfrissebb utasítását.

Ebben egyebek mellett arra kötelezik őket, hogy biztosítsák online vagy telefonos elérhetőségüket a pácienseik számára. A beérkező, de nem fogadott hívásokra mihamarabb reagáljanak akár visszahívással, vagy bármilyen érdemi visszajelzéssel.

Ténylegesen létező probléma, hogy a légúti tünetekkel jelentkező, potenciális koronavírus fertőzöttek csak nehezen tudnak a háziorvosukkal beszélni. Arra panaszkodnak, hogy a vonal folyton foglalt. A lap által körbekérdezett háziorvosok mobiljain szinte alig, a rendelői vonalas telefonjaikon is csak elvétve van üzenetrögzítő. Így aztán egyelőre a páciens azt sem tudja megüzenni, hogy kit és hogyan kellene visszahívnia az orvosának.

Az utasítás elrendeli, hogy a háziorvosok valamennyi covid-gyanús betegnél végezzenek gyorstesztet „arra alkalmas helyen”. Mint írják: lehetőség szerint a rendelőben, „de ha erre nincs mód, úgy a beteg tartózkodási helyén, vagy közös megállapodás alapján bárhol máshol.” A miniszter kötelezettségként írta elő azt is, hogy a háziorvosok a vírusfertőzés súlyosságától függően írjanak fel gyógyszert, valamint intézkedjenek a súlyosabb esetek kórházi beutalásáról. Az otthonukban kezelt betegek állapotát pedig kísérjék figyelemmel.

Mint a lap megjegyzi, az utasítást ugyanazon a napon kapták meg háziorvosok miniszterüktől, mint a tiszti főorvostól azt, amely ötmilliós bírság kilátásba helyezésével elrendeli, hogy az érintettek januárban egy hétvégén tartsanak oltási akciót. 

(forrás: Népszava Online)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink