2021. február. 26., péntek - Edina.
hirdetés

Új nyomtatóban gyártják az emberi alkatrészeket

Nagy lépést tettek előre amerikai kutatók a háromdimenziós szövetek nyomtatása terén egy új hibrid printer megalkotásával, amely leegyszerűsíti a beültethető porcok gyártását - írta az MTI.

A Biofabrication című szakfolyóiratban ismertetett nyomtatóval már készültek olyan porcszerkezetek, amelyeket sérült embereknek ültethetnek be, hogy például az ízületekben segítsenek visszaépíteni a porcszövetet.

Az új nyomtatóban két korábbi, olcsó gyártási technológiát egyesítettek a Wake Forest Regeneratív Orvosi Intézet kutatói: az egyik egy hagyományos tintasugaras nyomtató, a másik pedig egy electrospinning (elektro-szálképző) technológiával működő készülék volt. A két rendszer kombinálása tette lehetővé, hogy a természetes és mesterséges anyagokból álló szerkezetet megépítsék.

A szerkezet erősségét a szintetikus anyagok biztosították, míg az alkalmazott természetes gélek olyan környezetet szolgáltattak, amely támogatta a sejtek növekedését. Az így létrehozott porcszerkezet mechanikai stabilitása nagyobb, mint azoké, amelyeket kizárólag tintasugaras nyomtatóval állítanak elő gélek felhasználásával. Azt is megmutatták a kutatók, hogy a létrehozott porcszerkezet megtartja funkcionális jellemzőit a laboratóriumban és élő rendszerekben egyaránt.

Az új módszer kulcsa az electrospinning készülék alkalmazása, amely elektromos áram felhasználásával igen finom szálakat képez egy polimeroldatból. Ezzel az eljárással jól szabályozható, hogy a kialakuló szerkezet porózus legyen, ez ugyanis segíti, hogy a sejtek összeépüljenek a környező szövetekkel - idézte a tanulmányt a ScienceDaily című tudományos portál.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

A My Life Story elnevezésű program abban segít majd a betegeknek és róluk gondoskodóknak, hogy egy helyen összegyűjtve tudják felidézni múltbéli kellemes emlékeiket.

Az eddigi legjobb összefoglaló anyag jött ki a Lancet tudományos lapban a vakcinákat érintő legfőbb adatokról: gyártástól a támogatásokon át a szállítási hőmérsékletig, és még sok egyéb.