hirdetés
2019. augusztus. 20., kedd - ALKOTMÁNY ÜNN., István.
hirdetés

Túladagolják magukat, aztán jön a rendőr...

Aki kábítószer-használat miatt kér orvosi segítséget, a kórterem után könnyen egy büntetőeljárás kellős közepén találhatja magát, írja az Abcúg.

Hol az orvosok, hol az ápolók vagy a mentősök érzik úgy, hogy drogot fogyasztó betegeikre rendőrt kell hívniuk. Pedig a törvény szerint ezt csak akkor tehetnék meg, ha az illető fenyegetően lép fel velük szemben, máskülönben titoktartási kötelezettségük van. Így aztán sokan inkább nem is hívják a mentőket, hanem mítoszok alapján próbálják kezelni a túladagolást, ami akár halálesethez is vezethet.

“Ügyintézés közben, a belvárosban találkoztam egy régről ismert sráccal, aki azóta se állt le a szerhasználattal. Beszélgettünk, és megemlítette, hogy van nála GBL nevű szer. Ezzel régebben sokat találkoztam, mert csak 2014 óta minősül kábítószernek. A szervezetben GHB nevű vegyületté alakul, és bódító hatást fejt ki. Mivel a szorongásom és a depresszióm azóta is kezelés alatt van, és mert elgyengültem, elfogadtam tőle a szerből. Mivel a szervezetem nem volt hozzászokva, a régi adagtól szinte azonnal elájultam. Így találtak meg a mentők, és ittas állapotot gyanítva szállítottak kórházba” – kezdte beszámolóját a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyik szenvedélybeteg ügyfele, akit ébredése után a kórházi nővér arra biztatott, mondja el őszintén, mitől ájult el, hiszen csak így kaphat megfelelő ellátást. A néhány órával később megérkező orvos azonban már kevésbé volt megértő, és amint meghallotta, hogy kábítószer van a háttérben, értesítette a rendőrséget.

Ezzel az a gond, hogy bár kábítószert tartani és fogyasztani törvénytelen, ezt nem lenne szabad továbbadni a rendőrségnek, hacsak nem maga a beteg ad rá felhatalmazást, amire persze kicsi az esély. Az egészségügyi törvény szerint csak akkor tehetnek kivételt,

  • ha az ellátott a saját vagy valaki más testi épségét fenyegeti, vagy
  • ha nyolc napon túl gyógyuló, feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származó sérülést szenvedett.

Ebben az esetben szó sem volt ilyesmiről, ezért a beteg és a TASZ szerint jogsértő volt kihívni a rendőrséget. A jogvédő szervezet kíváncsi volt, milyen gyakran fordul elő, hogy a mentősök vagy a kórházi dolgozók rendőrt hívnak olyan emberekre, akik drogfogyasztás miatt lettek rosszul. A megyei rendőrkapitányságoknak küldött adatigénylésükből kiderült, hogy távolról sem egyedi esetről van szó.

2017-ben országosan 63-szor hívtak rendőrt drogfogyasztás miatt ellátott beteghez. Közülük csak heten fenyegették a dolgozók testi épségét, vagyis a maradék 56 esetben egyáltalán nem lett volna szabad rendőrt hívni. Ebből aztán majdnem mind, 52 eset büntetőeljárással végződött, vagyis az eljárások 82 százaléka indokolatlan volt.

A teljes írás

(forrás: Abcúg)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés