hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Töröltek a listáról egy mellrák-gyógyszert

Ellenjavasoltnak minősítette az Avastin nevű gyógyszernek az előrehaladott mellrák gyógyítására való alkalmazását az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hivatal (FDA). Az Avastin, amely jó eredményeket hozott a vastagbél-, tüdő-, vese- és az agyvelő-rák kezelésében, az FDA szerint nem segít a mellrákos betegek életének meghosszabbításában és nem jár annyi előnnyel, hogy azok ellensúlyozni tudnák a gyógyszer káros mellékhatásait.

Margaret Hamburg, az FDA biztosa szerint a szigorú vizsgálat, amelynek a reményekkel kecsegtető Avastint alávetették, kiábrándító volt, s több amerikai betegbiztosító már nem támogatja többé az alkalmazását. A Medicare állami egészségbiztosító még fizet ugyan, de az FDA döntése nyomán ezt megfontolás tárgyává teszi. Egyéves Avastin-kúra ára az Egyesült Államokban elérheti a 100 ezer dollárt (csaknem 22,5 millió forintot).

Az FDA határozata csalódást keltett több gyógyult páciensben, aki szerint felépülését az Avastinnak köszönheti.

Egy 2008-ban elvégzett, előzetes kutatás még azt állapította meg, hogy az Avastin több hónapon át meg tudja akadályozni, hogy a mellrák a többi testrészre is átterjedjen, ezért az FDA ideiglenesen engedélyezte az alkalmazását azzal, hogy a gyártónak, a Genentechnek minden kétséget kizáróan be kell bizonyítani, hogy hatásos.

Végül bebizonyosodott, hogy a gyógyszer a mellrák-daganatra jóval kevésbé hat, mint azt korábban gondolták, nem segít a betegek hosszabb túlélésében és nem javítja az életminőségüket. Mi több: növeli a magas vérnyomás, az erős vérzékenység, a szívelégtelenség, valamint a gyomor- és bélszakadás veszélyét.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés