hirdetés

Egészségpolitika

Többletkapacitást kaphat az onkológiai intézet a rehabilitációs központhoz

Előzetesen 150 ágy többletkapacitás befogadásáról döntött a kormány, ami segítheti az Országos Onkológiai Intézet területén külső beruházó bevonásával tervezett rehabilitációs központ létrehozásáról szóló pályázat sikerét.
A Magyar Közlönyben a napokban megjelent kormányrendelet szerint a többletkapacitás finanszírozási igénye nem haladhatja meg a kormány által jóváhagyott 2010 és 2013 közötti költségvetési keretszámokat.
 
A kormányrendelet hatálybalépése után, csütörtökön döntött a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) új nyilvános pályázat kiírásáról az Országos Onkológiai Intézet, a főváros XII. kerületi Ráth György utcai ingatlana egy részének vagyonkezelésbe adására.
 
A befektetőnek a területen a meglévő épületek bontásával, illetve átalakításával – a jogerős építési engedély kiadásától számítva legkésőbb húsz hónapon belül – rehabilitációs központot kell létrehoznia, ami a magyar állam tulajdonába kerül. A befektető ezt a központot a szakmai program alapján üzemeltetheti a vagyonkezelési szerződés időtartama alatt. Eredményes pályáztatás esetén háromoldalú szerződés jön létre az Országos Onkológiai Intézet, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a leendő beruházó között.
 
Az MNV 2009 áprilisában írt ki nyilvános pályázatot, miután az előző, 2009 februárban kiírt tender eredménytelen volt. A korábbi információk szerint az Országos Onkológiai Intézet öthektáros ingatlanából 0,6 hektáron létesülne a mintegy húszezer négyzetméter hasznos alapterületű, kétszáz-kétszázötven daganatos beteg ellátását biztosító rehabilitációs központ. Az akkori tájékoztatás szerint a szakmai programot az onkológiai intézet határozná meg, és az üzemeltetési szerződés legfeljebb 50 évre szólna.
 
MTI

cimkék

Könyveink

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....