hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Több tucat életmentő terápia vár befogadásra

Idén 30. alkalommal kerül megrendezésre április 10-én a Nemzeti Rákellenes Nap, ami minden évben a daganatos betegségekre, azok megelőzésére, illetve korai felismerésére kívánja felhívni a figyelmet. Élete során minden negyedik honfiatársunk szenved valamilyen daganatos megbetegedésben, és évente mintegy 33 000 beteget, egy kisváros lakosságát veszítjük el annak következtében. A betegek gyógyulási esélyein jelentősen javíthatna, ha a végső kormányzati döntés előtt álló több mint 70 új készítmény, köztük több tucat korszerű onkológiai terápia minél előbb társadalombiztosítási keretek között elérhetővé válna a magyar páciensek számára is.

Bár világszerte emelkedik a rákos megbetegedések száma, az egyre hatékonyabb terápiáknak és diagnosztikának köszönhetően a folyamatosan javuló túlélési esélyek mégis egy reménytelibb jövő felé mutatnak. Sajnos Magyarországon diagnosztizálják a legtöbb daganatos megbetegedést az Európai Unióban: 2018-as adatok szerint százezer lakosra vetítve közel 700-at, és százezer emberből 350 honfiatársunk vesztette életét a betegségben.

Az elmúlt 50 évben a daganatellenes terápiák óriási fejlődésen mentek keresztül, aminek köszönhetően a betegek átlagos 10 éves túlélése a ’70-es években számított 24 százalékról közel 50 százalékra, azaz duplájára növekedett. A fejlesztések pedig megállás nélkül zajlanak: jelenleg is több mint 1800 célzott új készítmény – köztük több mint 200 immunonkológiai terápia – áll reményteli fejlesztés alatt, és csak 2020-ban több mint 1200 célzott klinikai vizsgálat indult el.

Mint azt dr. Holchacker Péter, az idén 30 éves Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója kiemelte: az AIPM három évtizede dolgozik azért, hogy a magyar lakosság is széles körben hozzáférhessen a modern felfedezéseken alapuló gyógyászati megoldásokhoz. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján pedig egyértelmű, hogy a magyar betegek gyógyulási esélyei is jelentősen javíthatók lennének a szűrővizsgálatokon való részvételi arány növelésével – amiben a megelőzést és a népegészségügyi szűréseken való részvétel növelését célzó lépéseknek köszönhetően fejlődés tapasztalható –, valamint a korszerű terápiák gyors és széleskörű hozzáférésével. Jelenleg ugyanis több mint 70 befogadásra váró új terápia áll végső kormányzati döntés előtt, amelyek közel fele valamilyen daganatos megbetegedéshez köthető. Amennyiben ezek is bekerülnének a társadalombiztosítás által támogatott terápiák körébe, sokezer magyar ember számára válnának elérhetővé az újabb onkológiai gyógyszeres kezelések, és az általuk nyújtott új esély a gyógyulásra, egy hosszabb, egészségesebb életre.

 

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületéről (AIPM):

Az 1992-ben alapított Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) 26 kutatás- és fejlesztésorientált gyógyszeripari vállalatot tömörít Magyarországon, melyek értékben a hazai gyógyszerforgalom több mint 50 százalékát adják, tevékenységükkel pedig a GDP közel 1 százalékához járulnak hozzá. Tagvállalatai a gazdaság és az egészségügy jelentős befektetői a Magyarországon megvalósuló kutatások és klinikai vizsgálatok révén. Az Európai Gyógyszergyártók és Egyesületek Szövetségének (EFPIA) tagjaként az AIPM egyik legfontosabb célkitűzése, hogy minél több magyar ember férjen hozzá a modern felfedezéseken alapuló gyógyászati megoldásokhoz. www.aipm.hu

 

Az innovatív gyógyszerekről és gyógyszergyártókról:

Az innovatív vagy originális gyógyszerek egy adott betegség kezelésére a legújabb hatóanyaggal rendelkező, így a ma ismert leghatékonyabb terápiák. Az innovatív gyógyszergyártók korábban gyógyíthatatlannak tekintett betegségek kezelésére kínálnak hatékony, a legmodernebb orvostudományi eszköztár felhasználásával kifejlesztett készítményeket. Gyógyszerfejlesztési munkájuk eredményeként az elmúlt 30-40 évben számos betegség (pl. kardiovaszkuláris, onkológiai betegségek, AIDS) vált gyógyíthatóvá vagy hatékonyabban kezelhetővé. Egy innovatív gyógyszer kifejlesztési költsége ma már meghaladja a kétmilliárd eurót, és legkevesebb 10 évig tart. A népegészségügyi szempontból kiemelt fontosságú betegségek jelentős része innovatív gyógyszerek nélkül nem kezelhető hatásosan és költséghatékonyan.

A Magyarországon végzett gyógyszerfejlesztési klinikai vizsgálatok döntő többsége az innovatív gyártók megbízásából indul, és ezek évente közel 100 milliárd forint hozzáadott értéket jelentenek a magyar gazdaságnak. Az innovatív gyógyszeripari vállalatok árbevételük átlagosan 15,1 százalékát fordítják kutatás-fejlesztésre.

(forrás: Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete )

cimkék

hirdetés

Könyveink