2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Tabletekkel korlátok nélkül

Ismét pályázhatnak az infokommunikációs akadálymentesítés keretében a súlyosan mozgáskorlátozott emberek.

A MEOSZ Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló projektje azt tűzte ki célul, hogy elősegítse a mozgáskorlátozott emberek társadalmi felzárkóztatását, és könnyebbé tegye számukra a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést. A pályázat célja a súlyosan mozgáskorlátozott emberek önrendelkezésének, önálló ügyintézésének elősegítése, melyben az ország egész területén elérhető sorstársi rehabilitációs mentoraink nyújtanak támogatást.

A pályázat első szakaszában eddig több száz mozgáskorlátozott, illetve kommunikációjában akadályozott személy jelentkezett, akik a mentorok közreműködésével már használják is az egyéni szükségleteikhez igazodó eszközöket. A MEOSZ a projekt keretében 2019. május 15-énújabb pályázatot hirdetettolyan súlyosan mozgáskorlátozott emberek számára, akik akadályokba ütköznek a mindennapi ügyintézés során. A MEOSZ az akadályok kiküszöbölésére infokommunikációs eszközöket (tableteket) ad használatba a résztvevőknek, akik vállalják, hogy az eszközök segítségével intézik hivatali és egyéb ügyeiket.

Olyan mozgáskorlátozottemberek jelentkezését várják, akik tabletet tudnak használni, asszisztív eszközökkel vagy anélkül. A sikeresen pályázók az igényeiknek és állapotuknak megfelelő infokommunikációs eszközöket, tableteket kapnak használatba. A mentorok a program ideje alatt segítséget nyújtanak az ügyintézésben, eszközhasználatban, illetve a visszajelzések küldésében. A résztvevők az eszközök (tabletek) használatához technikai segítséget is kapnak egy erre a célra létrehozott weboldalon keresztül.

Pályázni 2019. június 16-ig lehet.

A részletes pályázati felhívás ITT érhető el, a projektről bővebb információ pedig a MEOSZ honlapján.

(forrás: MEOSZ)
hirdetés

Könyveink