hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Szükséges, de fájdalmas lenne a hálapénz kivezetése

Eddig senki sem merte igazán megpiszkálni a kérdést, most az új vezetésű Magyar Orvosi Kamara tette az asztalra a kényes témát, írja a 24.hu.

Kincses Gyuláék egyebek között nagyarányú béremeléssel és büntethetőséggel képzelik a hálapénz-mentesítést, a minisztérium azonban azt mondja, a hálapénz nem büntetőjogi, hanem etikai kérdés, és első lépésként az orvosoknak, nem a döntéshozóknak kell határozniuk arról, büntethető legyen-e adni, illetve elfogadni.

A 24.hu-nak nyilatkozó orvosok arra hívták fel a figyelmet, hogy bár a béremelés és a szigorúbb szankció is fontos része a probléma megoldásának, óriási hiba leegyszerűsíteni erre a két tényezőre. A hálapénz kivezetése ennél jóval összetettebb, az egész rendszert érintő fájdalmas procedúra, minthogy ez a két dolog egy csapásra megoldaná a magyar egészségügy 70 éve intézményesült, minden részét átszövő problémáját.

A betegek többsége nem is tudja, miért káros az, ha hálapénzt fizet, és nincs igazán tisztában azzal sem, miként torzítja ez az egész ellátás működését. Máté-Horváth Nóra aneszteziológus, a MOK budapesti etikai bizottságának elnöke azt emeli ki, hogy akár adja valaki, akár nem, az semmire nem jelent garanciát. Torzítja a betegutakat, sokszor felülírja a fontossági sorrendet, mert a sürgős esetek hátrébb sorolódhatnak a hálapénzes esetekkel szemben. Mindeközben sok hálapénzes betegen teljesen felesleges beavatkozásokat és vizsgálatokat végeznek el csak azért, mert úgynevezett fizetős betegek – vázolja az orvos az ellátásban a hálapénz okozta észszerűtlen és felesleges kényszerdöntéseket, amelyeket a lakosság kívülről nem lát, mint ahogy egy frissen végzett orvos is csak idővel érzékeli, egy odacsúsztatott boríték hogyan képes mozgatni a szálakat. Például úgy, hogy befolyásolja a műtéti sorrend kiírását, és sokszor nem a szakmai fontosság, sürgősség alapján sorolják be a betegeket. De azok sem járnak jól, akik fizetnek a műtétért – hangsúlyozza Máté-Horváth Nóra. A pénz egyáltalán nem garancia sem az orvos szaktudására, sem az általa elvégzett műtét minőségére, sem arra, hogy a műtét úgy és abban a formában valóban indokolt és a legjobb választás – teszi hozzá.

Sokan azt gondolják, hogy a hálapénzből minden orvos egyenlő mértékben részesül. Tévednek. Lantos Gabriella korábbitanulmányában is olvasható – amit az orvosok nagy része is tud –, hogy a hierarchia csúcsán az „orvosbárók” állnak. Pár ezer orvosról van szó, az általuk megkeresett hálapénz havonta 1-8 millió forint között mozog, ami fejenként évi 12-100 millió forintos nettó jövedelem.

Az orvosok nagyjából 20 százaléka viheti haza az összes hálapénz 80 százalékát, körülbelül 50 milliárd forintot. A többi (hálapénzt elfogadó) orvos osztozik a maradékon, nekik fejenként évi egy-két millió jut.

Az egyenlőtlen elosztást erősítette meg Svéd Tamás aneszteziológus is. A Magyar Orvosi Kamara elnökségi titkára szerint a paraszolvencia máig nagyon erősen akadályozza a fejlődést és a változást, mert egy olyan merev hierarchiát okoz, ami egyebek közt létrehozza a nélkülözhetetlen emberek kasztját az egészségügyben. Azok tartoznak ide, akik speciális tudás birtokában vannak, kitanultak vagy kitaláltak valamilyen új gyógyítási módszert. A hálapénz eléri azt, hogy ne legyen érdekük ezt a tudást továbbadni – vázolja a mechanizmust a szakember, hozzátéve, egy normálisan működő rendszerben a speciális tudás birtokában az orvosok iskolát alapítanak és fiatalokat képeznek. Magyarországon azonban a nagy tudású orvosok kiválóan keresnek azzal, hogy féltve őrzik a tudásukat, így náluk összpontosul a paraszolvencia jelentős része.

(forrás: 24.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink