hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Szívhang-rendelet: az NNK állásfoglalást kért a BM-től

A rendeletben módosított szöveg értelmezéséről, illetve átfogalmazási lehetőségéről a Nemzeti Népegészségügyi Központ állásfoglalást kért a Belügyminisztériumtól valamit a szakterület országos szakfelügyelő orvosától, írja a Népszava.

Megkapták a szakrendelők a járási kormányhivataloktól azt az útmutatót, amely abortusz törvény végrehajtási utasítását érintő minapi módosítás gyakorlati alkalmazását segítheti.

A kormányhivatal mostani levele arról tájékoztatja a szakrendelőket, hogy a jogalkotói szándékról, a rendeletben módosított mondat értelmezéséről, illetve átfogalmazási lehetőségéről a Nemzeti Népegészségügyi Központ állásfoglalást kért – tudta meg a Népszava.

Ez azért is volt különösen sürgős, mert a rendelkezést már tegnap óta alkalmazniuk is kellene az orvosoknak.

A hivatal kérésére eddig a szakfelügyelő főorvos, Bálint Balázs válaszolt. Ő egy olyan szövegvariáns alkalmazását javasolja az összes szóban forgó leleten, amely kifejezetten rögzíti, hogy a „bemutatás a szívműködés képi bemutatásával/meghallgatásával” történt meg. A jogalkotói szándékra vonatkozó kérdésre viszont az NNK még nem kapott választ a BM Egészségügyi Államtitkárságától. 

Az NNK szakmai véleménye szerint az új rendelet hatálybalépése előtt kiállított orvosi szakvéleményeket a jelzett módosítás nélkül is el kell fogadni az abortusz előtti tanácsadáson. A szeptember 15-e után kiállított leleteket viszont csak a módosított szöveggel.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink