2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Szívbetegségeket kutatnak

A heveny szívizominfarktus és a szívelégtelenség új megelőzési és terápiás lehetőségeit kutatja a Semmelweis Egyetem (SE) orvoscsoportja.

A Nemzeti Szívprogramban megvalósuló projektről annak vezetője, Merkely Béla számolt be az M1 aktuális csatornán.

A SE klinikai rektorhelyettese felhívta a figyelmet arra, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések Magyarországon a lakosság felét érintik, "ez az elsőszámú népegészségügyi ellenség". Ide tartozik a heveny  szívizominfarktus és a szívelégtelenség. Utóbbi esetében, mint mondta, a szívizom már nem képes "a vérkeringés motorjának" funkcióját ellátni. Az orvoscsoport kutatása erre a két betegségre fókuszál, ezeket vizsgálják egyebek mellett sejt-, molekula-, szövet-, klinikai és genetikai vizsgálatokkal – közölte a rektorhelyettes, az SE négy résztvevő szervezeti egysége közül a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikának a főigazgatója.

A 3,6 milliárd forintos, három-négyéves program keretében kutatási hálózatot, infrastruktúrát is létrehoznak, de a szívtranszplantáció optimálisabb kezelési lehetőségeit is kutatják. A munka eredményeképpen várhatóan kikerül majd a piacra valamilyen új technológia: például egy új szívkatéter, egy új vizsgálómódszer, egy új gyógyszer. Egy olyan új technológia, amely például csökkenti a heveny szívizominfarktus következtében fellépő izomkárosodást vagy visszafejleszti az elégtelen szívizmot.

(forrás: MTI)