hirdetés
2020. december. 02., szerda - Melinda, Vivien.
hirdetés

Szeptemberben megint sztrájkra készülnek a fogorvosok

A Népszava szerint két hétig csak sürgősségi ügyeletet látnak majd el a rendelőkben.

Szeptember első két hetében megint leállnak a térítésmentes ellátást nyújtó fogászati rendelők. Ezalatt csak az ügyeleti és sürgősségi ellátást biztosítják – értesült a Népszava.
 
Másfél évvel ezelőtt egyszer már leállt a körzetek harmada három napra, most azonban ennél jóval hosszabb tiltakozást terveznek a szervezők. A fogorvosok megelégelték, hogy a korábbi ígéretei ellenére a kormány továbbra sem hajlandó felszámolni az alapellátó fogászatok és a háziorvosi praxisok közötti finanszírozási különbségeket. Míg egy háziorvosi körzet működtetésére átlagosan, havonta 1,7 millió forint jut, addig ugyanazért 900 ezer forintot kapnak a fogorvosi praxisok, miközben az utóbbiak eszköz- és anyagköltsége összehasonlíthatatlanul több. Az elmúlt három év hozadéka, hogy a háziorvosoknak havi 530 ezer forinttal kiegészítették a praxisfinanszírozását. Az alapellátó fogorvosoknak előbb, 2016-ban összesen 2 milliárd forint (praxisonként 50 ezer) egyszeri többletpénz jutott, majd 2017-ben egyösszegű 3 millió forintos kiegészítést, utóbb pedig, 2018-ban további 833 millió forintot, (havi 130 ezret) kaptak. 

Nem mondhatunk le korábban megfogalmazott elvárásainkról – mondta a lapnak Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, a demonstráció szervezője, nevezetesen, hogy a kormány folytassa a praxis-finanszírozás korrekcióját. Azaz, szüntesse meg a házi- és a szintén alapellátást végző fogorvosi vállalkozások finanszírozása közötti különbségeket. Ehhez a kormánynak legalább 30 milliárd forinttal kellene megemelnie a fogorvosi ellátásra szánt keretet. Ha a fogorvosok nem kapnak egy nagyobb emelést, elolvad az eddigi kiegészítések eredménye, és a letelepedési támogatások ellenére is tovább nőhet a betöltetlen körzetek száma.

A demonstrációt támogató aláírásokat jó ideje gyűjtik, ám miután a lapok két nappal ezelőtt beszámoltak arról, hogy Kásler Miklós a Magyar Falu Programmal nagy összegeket ígért az üres orvosi rendelők felújítására, illetve újak kialakítására, rekordot döntött a csatlakozók száma. Nagy Ákos szerint ez ugyanis azt jelenti, hogy ha most valaki új belépőként fogorvosi körzetet vállal, nettó 12-20 milliós támogatással vághat neki, miközben a területen dolgozók nem kapnak segítséget gépparkjuk megújításához sem.

A teljes cikk

(forrás: Népszava Online)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink

  • learn more Az orvostudomány története

    „Az orvostudomány haladását évezredek alatt orvosok ezreinek munkássága jelentette". Ez az Ar-Razi idézet a mottója az orvostudomány...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Varró: Gasztroenterológia

    Az emésztőszervi betegségek modern kézikönyve, a nagysikerű Varró Gasztroenterológia első és második kiadása óta több mint tíz esztendő...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more ...ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja

    A szerzők iránytűt szeretnénk adni az olvasóknak, hogy követhessék a költőket a lélektan ösvényein,...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Bevezetés az addiktológiába

    A könyvben a multidiszciplináris megközelítés iránti igényt nem feledve, a beteget ellátó orvos szemével tekint a szerző a kémiai...

  • learn more Állatgyógyászati vademecum

    Néhány éve hiányzott a piacról egy olyan átfogó kiadvány, mely tartalmazza azokat a szakmai ismereteket, amelyek egy-egy gyógyszerkészítmény...

  • learn more Mindennapi gyermeksebészet

    A „MINDENNAPI GYERMEKSEBÉSZET” című kézikönyv mindazoknak készült, akik munkájuk során olyan gyermekekkel találkoznak, akiknek...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...