hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Szeptember 22.: Szívünk Napja

A Szív Világszövetsége (WHF) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját.

Évente 20-25 ezer ember kap szívinfarktust, és ez – csak tavaly – tavaly 5550 életet követelt. Ugyan a nyugat-európai szintű ellátásnak köszönhetően ez a szám Magyarországon az elmúlt húsz évben már csupán a 30 százaléka a korábbi adatoknak, de a kardiológusok még mindig azzal a problémával szembesülnek, hogy átlagosan négy órát várunk, míg segítséget kérünk. És sajnos az életmódunk sem segíti a megelőzést. A Magyar Kardiológusok Társasága idei Szívünk Napja rendezvényén éppen ezért ez a betegség kerül a fókuszba. 

„Hiába a fejlett infrastruktúra, ha a betegek nem kérnek időben segítséget, vagy utána is keveset tesznek azért, hogy növeljék a túlélési esélyeiket. Az infarktust követő 365 nap meghatározó az egészségük szempontjából. Köszönhetően a legkorszerűbb katéteres ellátásnak, ma a kórházon belüli halálozás mintegy harmada a húsz évvel ezelőttinek. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően már húsz katéteres labor működik az országban a legmodernebb infrastruktúrával – ezeken a helyeken az elzáródott ér megnyitása azonnal megtörténik. Az infarktus utáni első évben bekövetkezett halálozások száma azonban még mindig magasabb, mint a nyugat- vagy észak-európai országokban! Sok beteg gondolja azt, miután túlélte az első szívrohamát, hogy ’megúszta’ nincs további teendője a saját egészsége érdekében, életmód-változtatásról tehát hallani sem akar” – mondja prof. dr. Csanádi Zoltán, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke.

„Ha nem csupán a szívinfarktus utáni halálozást nézzük, hanem egy tágabb kört, akkor évente 20-25 ezren halnak meg hazánkban keringésleállás miatt – aminek a leggyakrabban épp a szívinfarktus az oka. A túlélés szempontjából nagy jelentőségű az infarktust követő esztendő, az erre az időszakra jellemző halálozások oka leginkább az életvitelben keresendő. De a korai halálozások számát az is emeli, hogy a betegek túl sokat várnak a segítségkéréssel." Ez nálunk átlagosan több mint négy óra, míg Ausztriában a hezitációs idő csupán 70 perc. Minél hosszabb idő telik el, annál nagyobb szívizomterület károsodik, hal el.

A hirtelen keringésmegállás (szívhalál) esetén túlélésre csak akkor van esély, ha valaki elkezdi a beteg újraélesztését és persze ezzel egyidőben a mentőszolgálat segítségét kéri. Ezért nagyon fontos, hogy a laikus újraélesztést minél többen megismerjék, és merjék is alkalmazni. Rajtuk múlhat a beteg élete. A keringés nélküli betegnél mellkaskompressziót, vagyis mellkasnyomást kell alkalmazni, percenként százszor, s közben segítséget kell hívni.

A kardiológiai centrumokban oktatókat is képeznek, akik a szívinfarktust átélt betegeket a gondozásban való felelősségteljes részvételre biztatják. Az életmódváltáshoz tartozik a dohányzás elhagyása, a legalább heti ötször harmincperces mozgás, az egészséges testsúly megőrzése, a kontrollvizsgálatokon való rendszeres részvétel, az előírt gyógyszerek rendszeres szedése, végig a 365 nap során” – tette még hozzá az elnök, aki minél többeket bíztat arra, hogy szeptember 22-én menjenek ki a Millenáris Parkba, ahol kardiológusokkal, és minden, a szív megóvásához szükséges lehetőséggel találkozhatnak.  

„Ez a legnagyobb, hangsúlyozottan a lakosságnak szervezett rendezvényünk, tehát nemcsak betegekhez, hanem az egészségesekhez is szólunk. Idén is szeretnénk felhívni a figyelmet a legfontosabb szív- és érrendszeri betegségekre, arra, hogy ez a legnagyobb gyilkos, az a betegség, amiben a legtöbben halnak meg, ráadásul idő előtti, elkerülhető halálozásról van szó. De másról is szólt ez a nap. Arról, hogy segíthetünk másoknak, például mit kell tennünk, ha mellettünk egy ember infarktust kap. Ma ugyanis évente 25 ezren halnak meg úgy az utcán, munkahelyen, hogy életük akár megmenthető lehetett volna. Ezen a napon ehhez is kapnak segítséget az érdeklődők, de megismerhetnek minden olyan lehetőséget, amivel maguk is tehetnek azért, hogy a tragédiákat megelőzhessük. Gyerekkortól kell úgy élni, hogy tudatosan figyelünk magukra, az egészséges életmód kialakítása az egész család közös feladata” – hívta fel a figyelmet a kardiológus.   

A Szív Világszövetsége (WHF) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját, melyhez hazánk az első évtől kezdve csatlakozott. A Magyar Kardiológusok Társasága minden évben szeptember végén, a Szívünk Napján hívja fel a figyelmet a szív és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, a mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszerekre.

PROGRAM Szívünk Napja 2019

Túlélni az infarktust – Rajtad múlik, hogy az azt követő 365 napot túléled, vagy meghalsz! Túlélési ismeretek, közös fogadalomtétel kardiológus vezetésével, hogy vigyázz a szíved egészségére: ne kelljen rettegésben élned, megelőzheted az újabb érelzáródást!

Te vagy a hős! – Újraélesztés, ha tudjuk, hogyan válhat bárki hőssé. Egy óra a Millenárison és bárki képes lehet életet menteni!

Tekerj a szívedért! – A Szívünk Napja díszvendége a főváros, amely bekapcsolódott a szív egészségének megőrzésébe. Városszerte mind több kerékpárút és kihelyezett bérkerékpárok segítik nemcsak a tisztább környezetet, hanem azt is, hogy mind többen pattanjanak nyeregbe. Így azok, akiknek kevés az ideje, ezzel le is tudhatják az ajánlott napi mozgásnak legalább egy részét.

Szívelégtelenség – tünetek, megelőzés.

Egész napos ingyenes szűrések.

(forrás: SENSATION EVENT & CONGRESS KFT.)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés