hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Százmilliárd az egészségügybe

A magyar egészségügy jövőre sem számíthat többletforrásokra az államtól, emiatt újabb javaslatcsomag érkezett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Felelős Államtitkárságára - írja a HírExtra.

Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnökének nyári javaslatcsomagja tizennyolc pontban foglalkozik az egészségügyből hiányzó pénz megteremtésével. Csoki adóról már 1999-ben Gógl Árpád, az Orbán-kormány akkori egészségügyi minisztere is beszélt, a terv azonban nem valósult meg. A Stratégiai Szövetség javaslata annál most alaposabban, és új lendülettel foglalkozik az egészségkárosító élelmiszerek megadóztatásával.

Tizennyolc pontos javaslat

A súlyponti kórházak érdekeit képviselő szövetség elnöke elmondta, hogy tizennyolc pontot tartalmazó javaslatcsomagjuk már nyár elején elkészült, ennek csak egyik pontja érinti a cigaretta és az alkohol jövedéki adójának növelését.

A vonatkozó pont első eleme a ”szenvedélyadót” definiálja, adó helyett azonban inkább egészségügyi hozzájárulásról beszél. A javaslat az alkohol jövedékadóját tíz százalékkal növelné meg, ami körülbelül harminc milliárd forintot jelentene a hiányos büdzsében.

A második elem a „hamburger adóval” foglalkozik. Ez az egészségtelenül sok, az ajánlott mennyiségnél nagyobb arányban sót, zsírt vagy szénhidrátot tartalmazó élelmiszerekre szabna ki magasabb adót. A javaslat ezekre a termékekre csomagolási egységenként tíz forintos többlet kiadást vezetne be, a bevétel ugyancsak harminc milliárdot hozna a konyhára.

A pont harmadik eleme az „extrémadó”, mely az extrém sportolókat, ittasan vezetőket, illetőleg gyorshajtás miatt sérülést szenvedetteket érinti. Az egészségügyi pénztár a kezelésekből az életmentést és állapotstabilizálást igen, a rekonstrukciót és a rehabilitációt azonban külön biztosítás terhére vállalná, vagy ha nincs külön biztosítás, akkor magán úton fizettetné meg. Ez az intézkedés tíz milliárd forintot is jelenthet az egészségügy számára.

A Stratégiai Szövetség 18 pontos javaslatát a Nemzeti Erőforrás Minisztérium már júniusban megkapta, melyet a szervezet elnöke és tagjai előadtak az illetékes szerv előtt. Csiba Gábor elmondása alapján a minisztérium a szenvedély résszel, tehát a javaslatcsomag cigaretta és alkohol részével foglalkozik inkább. A javaslatcsomag a Napi Gazdaság Egészségügyi Konferenciáján került ismételten bemutatásra. A konferencián Csiba Gábor előadásában kettőszázötven milliárd forintban határozta meg az egészségügyi büdzsé jelenlegi hiányát, a szám pontosan annyi, mint amennyi pénzt 2006-tól kezdődően a konvergencia programot indító Gyurcsány-kormány négy év alatt kivont az egészségügyből.

Csoki adó

Az 1999-es, hasonló elgondolásra épült „csoki adóhoz” képest ez a javaslatcsomag nem azt mondja ki, hogy konkrétan a chips, vagy a hamburger legyen az adóztatás tárgya, hanem azt hogy minden olyan étel vagy termék, mely az egészségügyi határértéket meghaladó mennyiségű sót, cukrot, zsírt és káros anyagot tartalmaz, az többletadót legyen köteles fizetni. Ha ezt a fajta adótöbbletet bevezetnék, akkor talán a gyártók is átállnának az egészségesebb táplálékok előállítására. Valamint ha kevesebb lenne az alkohol- és dohányfogyasztás, és az ételek is egészségesebbek lennének, akkor jobban járna az egészségügy, mivel kevesebbet kellene a betegekre fordítania.

Magyar Kórházszövetség

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke logikusnak találja a tizennyolc pontos javaslatcsomagban felvázolt megoldásokat, de az a véleménye, hogy ez sokkal inkább pénzügyi szakpolitikai kérdés, mintsem egészségpolitikai. Ennek értelmében nem orvosknak kell tudni azt, hogy az egészségügyben élő finanszírozási hiány milyen adóból, járulékból kerül pótlásra.

Minisztériumi vélemény

A lap megkeresésésére Szócska Miklós nevében az államtitkárság úgy nyilatkozott, hogy a 2010 második félévi munkatervükben már szerepel a dohányzási szokásokról és az egészségpolitika ez irányú feladatiról, illetve a hazai alkoholfogyasztási szokások alakulásáról, különös tekintettel a népegészségügyi tehertételekre szóló Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága részére történő tájékoztató anyagok benyújtása.

Az Államtitkárság jelenleg is foglalkozik a kérdéssel, még folynak az ezzel kapcsolatos egyeztetések. A javaslat jelenleg döntés-előkészítő fázisban van. A tárca elkötelezett a lakosság egészségi állapotának és egészségtudatosságának javításában, javaslatait, ezt szem előtt tartva teszi meg. Az egészséges táplálkozást ösztönző adópolitika kialakításával kapcsolatban is megkezdődtek már a szakmai egyeztetések, hasonló tanulmány készült a témáról.

(forrás: HírExtra)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés