2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Szabad-e fényképezni a kórházakban?

A TASZ szerint központi utasításra tiltották meg a kórházakban a fényképezést, ám a jogvédők szerint ezt nem tehették volna meg.

A TASZ szerint azért kerültek ki a kórházakban a fényképezést tiltó plakátok, mert nyilvánosságra kerültek képek a földre ágyazott fekhelyekről, a begipszelt infúziós állványról és a kórházi hűtőben kialakított hentesboltról. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) ezért arra utasította a fenntartása alatt álló kórházak vezetőit: hozzák a betegek és látogatók tudomására, hogy a kórház területén csak igazgató engedéllyel lehet fotózni, írja a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), amely az ügy kapcsán egy "fényképezési kisokost" is közzétett a honlapján.

Mint írják, az egészségügyi intézmény területén ugyanolyan szabályok szerint lehet fénykép-, videó-, illetve hangfelvételt készíteni, mint bármely más, magántulajdonban nem álló, nyilvános helyen. A felvételkészítés egyedüli feltétele, hogy az mások személyiségi jogát ne sértse. Amennyiben tehát egy beteg vagy látogató az intézmény helyiségeiben úgy kíván képet rögzíteni, hogy azon más nem ismerhető fel, akkor ezt számára megtiltani, illetve engedélyhez kötni nem lehet.

A jogvédők megkeresték az ÁEEK-t is, a kórházfenntató pedig megerősítette, hogy a fényképfelvétel készítését a kórházakban, ha az személyiségi jogot nem sért sem a Polgári Törvénykönyv, sem az egészségügyi törvény nem tiltja. Ugyanakkor azt is hozzátették: „a kórház rendeltetésszerű működéshez szükséges keretek között jogosult arra, hogy a betegek és látogatók magatartását szabályozza, jogaik gyakorlását korlátozza”.

hirdetés

Könyveink