hirdetés

Sokan sokféleképpen indokolták, miért épp most álltak be a sorba

Az oltási akcióhét kezdetén sokan megmenekültek egy néhány perces előjegyzési procedúrától, cserébe másfél órát állhattak sorban, mire eljutottak az injekcióig. A Népszava összeállítása.

– Itt cseszem el az időmet egy baromság miatt! – dühöngött a kaposvári kórház előtt a várakozók sorából cigarettányi időre kilépő Sándor, aki az első oltásáért érkezett. – Nem akartam beadatni, mert nem vagyok kísérleti nyúl, de a cégnél kitalálták, hogy januártól csak oltottak dolgozhatnak, a többiek mehetnek fizetés nélküli szabadságra. Kénytelen vagyok tehát beoltatni magam!

Sándor egyike azoknak, akik éltek azzal a lehetőséggel, hogy a hétfő reggel indult „oltási akcióhéten” előzetes bejelentkezés nélkül kérjenek vakcinát – megmenekültek így egy néhány perces előjegyzési procedúrától, cserébe másfél órát is sorban állhattak mire eljutottak az injekcióig. Hogy miért épp így lett vonzó az oltás, arra sokféle magyarázatot adtak a Kaposváron sorban állók. A 18 éves Kristóf, aki két barátjával jött, nevetve vágta rá:

– Éppen a matematika dolgozatot ússzuk meg, azért most jöttünk!

Aztán kiderült, hogy a matek legfeljebb az időzítésben játszott szerepet:

– A szüleim sokat veszekedtek, hogy beadassam az oltást vagy ne. Anyám beoltatta magát, apám eddig nem, végül rám bízták a döntést. Utánaolvastam a neten, és az okosok azt írják, jóval kisebb a veszélye a vakcinának, mint annak, ha oltás nélkül kapja el az ember a vírust. Az osztályból öten-hatan megbeszéltük, hogy eljövünk, és a matekdoga miatt direkt a ma délelőttöt választottuk. Nem minden oltásindok volt ilyen derűs.

– Igazából miatta vagyok itt – mutatott a babakocsiban üldögélő, kétévesforma kislányra Nagy Attiláné. – Az első két oltást még felvettük tavasszal a férjemmel. Ennek ellenére a férjem elkapta a vírust, és bár kórházba nem került, elég rosszul volt. Ezek után elment a bizalmunk, de a múlt héten olvastam, hogy egy kisgyerek is belehalt a Covidba, így átbeszéltük, s úgy döntöttünk, Bianka miatt inkább beadatjuk a harmadikat, hátha így őt is tudjuk védeni valamennyire.

– Én az apukám miatt vagyok itt, őt hoztam el – vette át a szót Emmi, aztán egy szuszra mondta: – Hetvenkét éves, tavasszal elhitte, hogy a Sinopharm ugyanolyan jó, mint a nyugati vakcinák, de amikor a nyáron kiderült, hogy nem adott olyan védettséget, nagyon dühös lett, hogy átverték. Megmakacsolta magát, hogy többet ilyet nem enged beadni. Most is csak úgy tudtam meggyőzni, hogy az utcában az egyik idős néni kórházba került, s azt mondják, azóta lélegeztetőgépen van. Három órát üvöltöztünk apukával, mire beadta a derekát.

Ahogy Kaposváron, úgy más nagyvárosokban és Budapesten is jelentősen felpörgött az oltópontok forgalma hétfőn. A főváros nyolcadik kerületében, a SOTE egyik klinikáján kialakított oltópont előtt folyamatosan kígyózott a sor az utcán, általában fél órát kellett várni. A sorban állók többsége harmadik oltásért jött, de akadtak többen is, akik csak most érezték úgy, hogy kérik az első vakcinát.

– Nézze, kérem én szerintem hisztéria az egész – mondta a Népszavának egy középkorú férfi, aki csak keresztnevét árulta el. János ezután nyugodtan és higgadtan sorolta fel érveit a vakcina ellen, majd rögzítette: kizárólag azért van itt, mert szerinte idővel csak oltva járhat majd moziba, étterembe, erről pedig nem kíván lemondani. Mivel pedig most nem kellett jelentkezni, úgy gondolta, gyorsan átesik ezen a „kényelmetlenségen” az oltási akcióhéten.

Koronavírus elleni oltásra várakozók a Szent Margit Kórház bejáratánál 2021. november 22-én. Nagy az érdeklődés az oltópontokon, több helyen sorok alakultak ki. MTI/Kovács Attila
Koronavírus elleni oltásra várakozók a Szent Margit Kórház bejáratánál 2021. november 22-én. Nagy az érdeklődés az oltópontokon, több helyen sorok alakultak ki. MTI/Kovács Attila

(forrás: Népszava)

Könyveink

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...