hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Sokan kitiltatják magukat a játéktermekből

Idén az első fél évben már százötvenen kértek a Szerencsejáték Felügyeletnél önkorlátozást, az érintettek jellemzően öt évig maradnának távol szenvedélyüktől, közli a Magyar Hírlap.

Magyarországon a szerencsejáték-függőségben szenvedők 2016. ja­nuár 1. óta tehetnek jelentős önkorlátozó nyilatkozatot a Szerencsejáték Felügyeletnél. Ennek értelmében egy vagy több szerencsejáték fajtára vagy adott szervezőkre – így kaszinókra vagy játéktermekre – kiterjedően önmagukat tiltatják el szenvedélyük tárgyától egy, három, esetleg öt évre. Az absztinencia vonatkozhat a kártyateremben szervezett kártyajátékokra, játékkaszinókra, online kaszinókra, illetve távszerencsejátékokra, valamint mind a négy kategóriára együttesen.

Az önkorlátozás megjelenése óta évente egyre többen élnek a lehetőséggel – derült ki a Szerencsejáték Felügyelet lapunknak megküldött adataiból. A hozzájuk beérkező nyilatkozatok alapján 2016-ban összesen hetvenhatan éltek az önkitiltással, 2017-ben kilencvennyolcan, tavaly pedig kétszáztizennyolcan. Az év első felében százötvenen kívántak gátat szabni játékszenvedélyüknek, 2018 hasonló időszakában ez a szám százhét volt. Vagyis úgy tűnik, a tendencia folytatódik.

Demetrovics Zsolt addiktológus, az ELTE professzora szerint fontos látni, a játékszenvedély olyan betegség, ahol a visszaesés kockázata rendkívül magas, és olyan esetekben, amikor az érintett visszazuhanna, az önkorlátozás hasznos „mankó” lehet, hogy ezen a mélyponton átlendüljenek. Ugyanakkor megjegyezte, az önkitiltás önmagában nem elég, komplex kezelésre van szükség, amelynek a gyógyszerek, a pszichoterápia és a sorstárssegítő csoportok éppúgy része, mint a jogi és fizikai korlátozások.

Az ELTE fenntart egy Szerencsejátékos Segélytelefont is, amely a 06 1 411-6778 telefonszámon hívható, írja a lap.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés