hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Rétvári: súlyos milliárdok az egészségügyre

Az egészségügyről is szó volt a jövő évi költségvetési javaslat általános vitájában csütörtökön az Országgyűlésben.

A Demokratikus Koalíció (DK) képviselője, László Imre arról beszélt, hogy 2019-ben 1740 milliárd jut az idei 1633 milliárd forinttal szemben a betegellátás szempontjából fontos természetbeni ellátásokra, ugyanakkor az infláció hatásának figyelembe vételével, reálértéken a két összeg közötti különbség 53 milliárd forintra csökken. Ha figyelembe veszik a kórházi adósságok éves szinten 60-80 milliárdos nagyságát, a béremeléseket, az Egészséges Budapest Program tervezett 40 milliárdos keretét, máris mínuszban vannak.

2019-ben az előző évhez viszonyítva kevesebb fog jutni a védőnői szolgáltatásokra, anya-, gyermek- és ifjúságvédelemre, otthoni szakápolásra, a betegszállításra, művesekezelésre sorolta, bírálva, hogy kisebb forrás áll majd rendelkezésre a gyógyító-megelőző ellátás célelőirányzataira is. Kitért arra, hogy most 309 háziorvosi praxis és 229 fogorvosi praxis betöltetlen. Szerinte nem történik hathatós intézkedés, hogy az alapellátással összefüggő gondokat a kormány elhárítsa, márpedig nem lehet jó és megbízható ellátás, ahol az alapellátás nem működik rendesen. A toporgás, a lemondás és a bizonytalanság költségvetése a jövő évi, búcsú a növekedéstől, az európai életszínvonaltól a hétköznapi élet biztonságától – összegezte véleményét az ellenzéki képviselő.

Emmi: jelentős többlet lesz az egészség megőrzésére és gyógyításra

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, a jövő évi költségvetés "súlyos milliárdokat", jelentős többletet tartalmaz egészségmegőrzésre a sport és a védőoltások területén, valamint a beteg emberek gyógyítására. A legfontosabbnak a béremelést tartja. Elmondta, hogy jövőre átlagosan nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére. A költségvetésben van forrás a várólisták csökkentésére, a háziorvosok többlettámogatására, a praxisvásárlás és a letelepedés támogatására. A rezidensösztöndíj kerete 2,8 milliárd forinttal emelkedik, az ingyenesen beadható oltások körének bővülése miatt 1,9 milliárd forint szerepel többletként.

Folytatódik az Egészséges Budapest Program és az Országos Mentőszolgálat mentőautóinak cseréje. Béremelés is volt, idén 10 százalékkal emelték a mentőszolgálat dolgozóinak bérét, jövőre a mentőápolók bére további 8 százalékkal nő. A mentősök felszerelését is cserélik, "az ezen a piacon legmenőbb, Helly Hansen márkájú" védőruhában dolgozhatnak.

Rétvári Bence az egészségbiztosítási alapról azt mondta, a gyógyító-megelőző ellátás költségkerete 69 milliárd, a gyógyszertámogatás pedig közel 25 milliárd forinttal nő. Egy dolog csökken ebben az alapban: a működésre fordított kiadás. Cáfolta, hogy a kormány nem költene tömegsportra. Felhívta a figyelmet a sportlétesítmény-fenntartás és a sportági szakszövetségek támogatására, az uszodaépítésekre, kültéri sportparkok építésére.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink