hirdetés
2020. augusztus. 05., szerda - Krisztina.
hirdetés

Rácz: elfogadható a kormányzat által kijelölt irány

Egyelőre elfogadhatónak tartja az új egészségügyi kormányzat által kijelölt irányokat Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház igazgatója, aki a Népszava hétfői számában megjelent interjúban azt mondta: önmagában csak a kórházak problémáját nem lehet megoldani, egy egységes ágazati stratégiát kell kialakítani.

hirdetés

Az interjúban az elnök úgy fogalmazott: "az új kormány részéről eddig elhangzottakat el tudjuk fogadni, ugyanakkor változatlanul azt tartjuk, hogy a puding próbája az evés. Tehát várjuk a szeptembert és azt is, hogy akkor már ne csak az irányokban tudjunk egyetérteni, hanem lehetőleg a gyakorlati kivitelezésben is".

Rácz Jenő megerősítette, hogy a rendelkezésre álló forrásokból a meghatározott szolgáltatásokat ebben a rendszerben megfelelően ellátni nem lehet. Az intézmények túléléséhez a szövetség feltétlenül szükségesnek tartja a többletforrás bevonását. Ezzel kapcsolatban a javaslatukat levélben elküldték az államtitkárnak, amelyben egy közös adósságfelmérést indítványoztak, de meghatározták azokat a pontokat is, amelyekben a kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete együtt kíván működni.

A szövetség elnöke szerint körülbelül szeptemberig az intézmények működőképessége nincs veszélyben, bár a helyzet nehéz, az adósság folyamatosan növekszik, ugyanakkor az alacsonyabb nyári teljesítményt még meg tudják finanszírozni. Viszont az őszi hónapok többletforrás nélkül a rendszer működésképtelenségét idézhetik elő.

Hozzátette: önmagában a többletforrással a probléma azonban nem oldható meg. Ha a rendszerben lévő strukturális működési lehetetlenségeket gyökeresen nem változtatják meg, akkor a többletforrások gyakorlatilag el is tűnnek. "Mi továbbra is szükségesnek tartjuk tehát az átalakítást. Ha kell, kezdeményezően, ha kell, akkor a tervezésben és természetesen a kivitelezésben is részt kívánunk venni a reformfolyamatban" - mondta az interjúban.

A szakember szerint többletforrást hozhatna az egészségipar erősítése is, mivel az jóval több GDP-t termel, mint amit egyébként az egészségügy önmagában fölhasznál. Mint mondta, "vannak olyan területek tehát, amelyeket hogyha céltudatosabban fejlesztünk, van piaci kereslet rá, főként külföldről". Példaként említi a fogászati gyógyturizmust amely a tavalyi évben több bevételt, mintegy 50 milliárd forintot termelt az országnak, mint a termálvizekhez köthető egészségturizmus.

A Kórházszövetség elnöke úgy véli, fejlesztési forrást most elsősorban az európai uniós pályázati lehetőségek jelentenek, ezek viszont gyakorlatilag 2013-ig már akciótervben lefedettek, tehát pontosan lehet már látni, hogy mely intézmények, milyen forrásokhoz juthatnak.

Rácz Jenő álláspontja szerint az Egészségbiztosítási Felügyelet létrejöttekor három feladatot is el kellett volna lásson: az OEP, a szolgáltatók valamint a többiztosítós rendszer ellenőrzését - reagált a tervezett bezárással kapcsolatos kérdésre. Ezekből, mint mondja, csak a szolgáltatók felügyelete valósult meg, hiszen az Egészségpénztár ellen csak néhány eljárás indult, míg a többiztosítós rendszer nem jött létre. Mindezek miatt szerinte rengeteg olyan intézmény van - köztük például az ÁNTSZ, az Állami Számvevőszék, az APEH vagy maga az OEP is -, amely alkalmas az EBF jelenlegi szerepének ellátására.

(forrás: MTI, Népszava Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink