hirdetés
2025. július. 11., péntek - Nóra, Lili.
hirdetés

Pszichiátria a teljesítőképesség határán

Legalább 400 pszichiáter hiányzik a szakmából Magyarországon, körülbelül 200-an már Skandináviában dolgoznak – írja a Zoom.hu.

Molnár Károly, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke szerint a Merényi bezárása ismét felhívja a figyelmet azokra a gondokra, melyekkel az egész ellátórendszer küszködik. Arról nem is beszélve, hogy a pszichiátriai osztály bezárásáról ők is csak a sajtóból értesültek.

„Sem erről, sem a kórházi ágyak megszüntetéséről, azok szükségszerű pótlásáról nem keresték a társaságunkat, nem voltak szakmai egyeztetések” – mondta a szervezet elnöke a Zoom.hu megkeresésére.

Molnár Károly felhívta a figyelmet, hogy az egyébként is finanszírozási, emberhiánnyal küzdő pszichiátria bármilyen kapacitásszűkítése a legelesettebb betegek, a mentális zavartól szenvedők ellátását veszélyezteti. Az ellátórendszer a teljesítőképessége határán van.

Molnár állítja, Budapest és a közép-magyarországi régió kimaradt a fejlesztésekből, ennek egyik példája és következménye a merényis részleg.

„Aggodalmukat fejezzük ki minden pszichiátriai osztály megszűnése, az ágyak számának csökkentése, átcsoportosítása miatt. Az utóbbi évek tapasztalata szerint az átcsoportosítandó ágyak többnyire megszűnést jelentettek, mivel a kórházak az így felszabaduló helyeket nem a pszichiátriai ellátásba forgatták vissza” – hangsúlyozta az elnök.

Bár Magyarországon a 100 ezer lakosra jutó pszichiátriai ágyak száma megfelel az uniós átlagnak, területi eloszlásukat tekintve aránytalanságot mutatnak. A kórházak nagy részében a körülmények messze elmaradnak az összehasonlítás szereplő országokéhoz képest.

„Aggódunk a humánerőforrás-utánpótlás miatt is, szükségesnek tartanánk a pszichiátriai rezidensképzés bővítését. Komoly gondot jelent a szakmából történő elvándorlás, amit sok esetben a munkakörülmények indokolnak” – szögezte le. Számításaik szerint jelenleg 600 pszichiáter praktizál az országban, ami nagyon kevés, legalább ezer szakemberre lenne szükség. Mindeközben pedig csak Skandináviában száz-kétszáz dolgozó magyar pszichiáterről tudnak.

„Évek óta javasoljuk más európai országokhoz hasonlóan egy specifikus elme-egészségügyi törvény szükségességének mérlegelését, amely mind a rászorulók, mind az ellátás minden szintjén a dolgozók biztonságát is jelentené” – zárta a szervezet elnöke.

(forrás: Zoom)

Könyveink

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...