2024. április. 19., péntek - Emma.

Projektmunkacsoport alakult az oltási terv végrehajtására

A hétvégi gyorsteszteken 20 ezer 744 óvodai és iskolai dolgozó vett részt, egy százalékuk, 209 ember koronavírustesztje lett pozitív, mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn.

György István a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy novemberben is biztosították a lehetőséget a köznevelésben dolgozóknak a tesztelésre, az akkori eredmények rosszabbak voltak: két százalékuk mintája lett pozitív.

Január 2-án és 3-án a tesztet összesen 220 ezer köznevelésben és szakképzésben dolgozó pedagógus számára, országosan 99 helyszínen biztosították; a mintavételt 263 csapat végezte. Online előzetesen 13 ezren regisztráltak. Az eredményeket elküldték a Nemzeti Népegészségügyi Központnak, az adatok folyamatosan kerülnek be a statisztikákba. Hangsúlyozta: azok, akik most fertőzöttnek bizonyultak, nem mehetnek közösségbe, tíznapos házi karantén vár rájuk, így a tanítás biztonságosan folytatódhat a téli szünet után.

Az államtitkár elmondta, november közepe óta csaknem félmillió tesztet végeztek el, ami szavai szerint azt bizonyítja, hogy "mi, magyarok képesek vagyunk összefogni". Emlékeztetett, novemberben és decemberben több szakmacsoport számára tették lehetővé a csoportos tesztelést, így az egészségügyi és szociális intézményekben; a bölcsődékben, óvodákban, nevelési-oktatási intézményekben; valamint a területi közigazgatásban, elsősorban az ügyfélszolgálatokon dolgozók vehettek részt a teszteken. A cél az érintett intézmények biztonságos működésének biztosítása volt.

György István bejelentette: az operatív törzs az oltási terv végrehajtására projektmunkacsoportot hozott létre, amelyet ő vezet. Az oltási tervet a rendelkezésre álló vakcina függvényében hajtják végre.

Országos tisztifőorvos: az egészségügyi dolgozók jelentkezhetnek a kórházi oltópontokon a védőoltásért

Huszonötre nőtt hétfőn azoknak a kórházi oltópontoknak a száma Magyarországon, ahol az egészségügyi dolgozók jelentkezhetnek a védőoltás beadására, közölte a sajtótájékoztatón az országos tisztifőorvos. Müller Cecília beszámolt arról, hogy eddig mintegy 12 ezer egészségügyi dolgozó kapta meg az első oltását. Arra biztatta az egészségügyi dolgozókat, éljenek a lehetőséggel, a bejelentkezéshez szükséges elérhetőségeket megtalálják a koronavirus.gov.hu oldalon és a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján.

A tisztifőorvos hangsúlyozta: sikeres a koronavírus-járvány elleni védekezés, napok óta csökken az aktív fertőzöttek száma, és nő a gyógyultaké. Jelezte, vasárnap 856-tal emelkedett az újonnan azonosított fertőzöttek száma, 93-an elhunytak. Az aktív fertőzöttek száma 150 ezer alatt van, és 174 070-en gyógyultak meg a pandémia kezdete óta, ismertette Müller Cecília.

Kedden újabb adag, 39 ezer embernek elegendő oltóanyag érkezik az országba. Legelőször azokat az egészségügyi dolgozókat oltották be, akik a sürgősségi, intenzív ellátásban, illetve közvetlenül a koronavírusos betegek ellátásban vesznek részt. Jelenleg a más területen, de szintén a kórházi ellátásban résztvevők oltása zajlik, és hétfőn közvetlenül azon intézményekbe is szállítanak oltóanyagot, ahol korábban jelentkeztek a vakcinára. Ennek célja, hogy a munkatársaknak még az oltópontig se kelljen elmenniük, hanem helyben, a munkahelyükön juthassanak hozzá a védőoltáshoz.

Müller Cecília úgy fogalmazott, a cél az, hogy minél rövidebb idő alatt, minél több ember kapja meg a védőoltást. Hozzátette: fontos, hogy az emberek felismerjék a védőoltások jelentőségét, mert ezzel nemcsak saját magukat, hanem a környezetüket is megvédhetik a súlyos szövődménnyel járó vírusfertőzéstől.

Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos azt mondta, a rendelkezésre álló oltóanyagot a gyártó cég alkalmazási leiratának megfelelően adagolják. Magyarország több európai uniós országgal szemben a rendelkezésre álló készletekből "tartalékol", ami biztosítékot jelent arra, hogy az oltás második adagját a 21. napon megkaphassák az elsővel már beoltottak. Szintén kérdésre reagálva elmondta, hogy aki a közelmúltban esett át a fertőzésen, annak a szervezetében körülbelül hat hónapig termelődik ellenanyag a vírussal szemben. Ugyanakkor nekik is azt javasolta, jelentkezzenek a védőoltásra, hiszen akadálya nincs az oltás felvételének.

Arra a kérdésre, hogy a gyerekek mikor kaphatnak oltást, Müller Cecília jelezte: a Pfizer-BioNTech által gyártott vakcina 16 éves kor alatt nem adható, mert ebben a korosztályban nem volt kellő számú klinikai vizsgálat. A fiatalok azonban kevésbé veszélyeztetettek, náluk nem jellemző a súlyos lefolyás, de zajlanak klinikai vizsgálatok a gyerekek részére adható oltással is.

Az orosz védőoltással kapcsolatban Müller Cecília annyit mondott, hogy abból hatezer adag érkezett Magyarországra. "Ez egy tudományos lehetőséget biztosít a két ország kutatói között, és magában foglalja azt, hogy akár egy újabb vakcinát is rendelkezésre bocsássunk, ha igazolódnak azok a tudományos eredmények".

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés