hirdetés
2020. július. 13., hétfő - Jenő.
hirdetés

Polgár Csaba: Nem volt krízis az onkológián

Előjegyzést vezetünk be, időpontra érkeznek majd a betegek – közölte a Népszavával Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója.

hirdetés

Mától új előjegyzési rendszert vezettek be. Hogy működik?

Augusztus 1-től a gyógyszerterápiás konzíliumra a „B” Kemoterápiás Osztályra érkező betegeknél a terápiás terv felállításakor az onkológus meghatározza az elektronikus előjegyzési rendszerben a terápia kezdésének napját, és azon belül a kezelésre érkezés időpontját. A sorszámhúzásos rendszer megszűnik, a betegeket a terápia kezdésének napján is elosztva rendeljük vissza a kezelőorvoshoz. Az aznapi kezelést előíró orvos 7:30-tól hívja be a betegeket, a következő kezelésre érkező betegek 10 perces, míg az első vizsgálatra érkezők 30 perces időközökben kerülnek sorra. Az előjegyzési idő tájékoztató jellegű, a rosszabb állapotú, mentővel érkező betegek elsőbbséget élveznek. A várótermek ajtaját 7 órakor nyitjuk, mivel addig takarítanak. A sorszámhúzás megszüntetésével nem lesz értelme 6 órakor vagy előbb érkezni az intézetbe.

(...)

Messziről is érkeznek emberek, akkor, amikor azt a közlekedés lehetővé teszi. Megtehetik, hogy nem nyújtanak menedéket a hajnalban utcára szoruló betegeknek?

Számos vidéki beteg érkezik minden nap intézetünkbe, akik egyébként a területileg illetékes megyei onkológiai központban is megkaphatnák a kezelést, mert a mi kiváló orvosainkban bíznak. A betegek személyes döntése, hogy felutaznak Budapestre a legmagasabb szintű onkológiai ellátásért. Ez fokozott megterhelést jelent onkológusaink számára, ők azonban hivatástudattal végzik áldozatos munkájukat a területen kívüli daganatos betegek esetében is. A várótermek ajtaját 7 órakor kinyitjuk. Augusztus 1. után is megnyitjuk a kapukat a betegek előtt, de ettől nem fog hamarabb elkezdődni a betegellátás. Visszautasítom azokat a vádakat, hogy embertelen intézkedéseket és körülményeket teremtenénk. Mindent megteszünk a daganatos betegek gyógyulásáért.

Ad-e egyéb feladatot a fenntartónak, kórház-igazgatónak a kialakult krízis?

Nem volt krízis, egyes sajtóorgánumok mesterséges hangulatkeltése történt. Július 24-én, reggel 7 óra előtt intézetünk területén a 24.hu és az Index munkatársai előzetes bejelentés és főigazgatói engedély nélkül készítettek felvételeket a „B” Kemoterápiás Osztályunk váróterme előtti lépcsőházban. A betegellátás 7 óra 30 perctől folyamatos volt azon a napon is. Július 25-én 6 óra 50 perckor személyesen ellenőriztem a helyzetet, és az előző napi helyszínen 3 beteg és egy „hozzátartozó” várakozott. A „hozzátartozó” a kezeléseket a következő hét hétfőjén kezdő, rákos édesapja lányaként kért tájékoztatást tőlem, amit megkapott. Az esti híradásokból kiderült, hogy az aggódó „hozzátartozó” az ATV riportere volt, akinek kollégája rejtett kamerával készített felvételeket, miközben az lépcsőházban várakozó 3 betegről nem tudósítottak. Engedélyük nekik sem volt, jogsértő tevékenységet folytattak. Július 26-án 6 óra 50 perckor a helyszínen 1 beteg várakozott. 7 óra 30 perckor, már a váróteremet ellenőriztem, ahol a HVG munkatársai készítettek felvételeket és egyenként interjúvolták betegeinket. Felhívtam a figyelmüket a jogsértő tevékenység befejezésére, amit nem tettek meg. A szükséges jogi lépéseket megtettük, annak érdekében, hogy megszűnjön a betegek zaklatása, a betegellátás akadályozása és a közvélemény dezinformálása. Intézetünk Közép-Európa legelismertebb onkológiai kórháza, a 98 százalékos betegelégedettségi mutatóval. A fenntartó – az ÁEEK és az EMMI mindenben segíti a munkánkat. Az intézet fejlesztése is folyamatos. Az idei évben új lézersebészeti eszközt, laparoszkópos tornyot, emlő vákuum biopsziás műszert, ultrahang készüléket szereztünk be. Októberben 300 millió forintból felújítjuk a Fej-Nyak Sebészeti Osztályunkat, majd év végétől 3 milliárdos kormányzati támogatással új mellkassebészeti műtőblokkot építünk. 2017-ben 4,4 milliárd forintból 3 besugárzónkat már kicseréltük és a legmodernebb CyberKnife robotkaros besugárzót is beszereztük. A CyberKnife kezelésekre évi 1,1 milliárd forint többletfinanszírozást kaptunk. Idén 1,6 milliárd forintból további 3 besugárzót cserélünk. 10,3 milliárd forint kormányzati forrásból fog megépülni az intézetben az új, 5.500 négyzetméteres, 4 emeletes „egynapos diagnosztikai” tömbünk, ahol PET/MR, CT és UH készülékeket telepítünk, méltó elhelyezést kapnak patológiai és kutató osztályaink, illetve kialakítjuk az egész ország onkológiai ellátására szolgáló telemedicina központot. Az új épület felépítését eredetileg 2006 és 2010 között terveztük, de akkor nem támogatták. Most pótolhatjuk az akkor elmaradt fejlesztéseket.

Egyeztettek a beteg-képviselővel arról, hogy mi a páciensek problémája a korábbi behívási szisztémával?

A betegjogi képviselő felvette a kapcsolatot intézetünkkel. A Rákbetegek Országos Szövetsége közleményt adott ki. Minden betegszervezetnek állunk rendelkezésére.

Van akadálya annak, hogy egy országos intézet akár 24 órás betegellátást nyújtson az ambuláns ellátásban?

A világon sehol sem működik éjjel-nappali onkológiai ellátást nyújtó intézet. Sem szakmailag, sem logisztikai szempontból – például a betegek éjszakai szállítása, utaztatása - ez nem oldható meg.

(...)

Ha a rákszűrések meg is történnek, a betegek nem tudnak hová menni. Gyakori jelenség, hogy diagnosztizálják a daganatot, majd azt mondják a betegnek: keressen egy onkológust! Ezekben a helyzetekben mi a teendő? 

Az hogy a betegek nem tudnak hová menni, egyszerűen nem igaz. Az onkológiai ellátórendszer Magyarországon teljesen kiépült. Minden beteg a lakóhelye szerinti, 2. szintű onkológiai központba irányítható, ott kötelesek ellátni. A magasabb szintű, nagy szakértelmet igénylő kezelésekre a 3A szintű regionális ellátóhelyekre, Szegedre, Pécsre, Debrecenbe, Szombathelyre és budapesti intézetünkbe lehet irányítani a betegeket. A ritka és a speciális kezelésekre pedig az Országos Onkológiai Intézetbe (3B szint) kell irányítani a betegeket. A betegutak minden orvos számára ismertek, a beutalás rendszer adott. Olykor a betegek maguk választanak a hivatalos betegutaktól eltérő megoldásokat és keresik fel intézetünket, mivel itt remélik a legmagasabb szintű ellátást.

Az adófizetők évente csak a daganatos betegek gyógyításának költségeihez 670 milliárd forinttal járulnak hozzá. Ennyi pénz talán egyetlen területre sem jut, mégis rosszak a gyógyítás eredményességi mutatói. Mi az oka ennek?

Ez sem igaz. Bár a daganatos betegek száma minden fejlődő és fejlett országban nő, így Magyarországon is, ennek ellenére a gyógyult betegek aránya az elmúlt 15 évben 11 százalékkal javult hazánkban.

A teljes interjút a Népszava közli.

(forrás: Népszava)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink