hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Országos bőrgyógyász találkozó

Első alkalommal ad otthont Debrecen az ország legnagyobb bőrgyógyász találkozójának november 28. és 30. között. A konferenciát Berényi Ervin, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DEKK) elnöke nyitotta meg csütörtökön a Kölcsey Központban.

Több mint 170 előadást tartanak hazai és nemzetközi szakemberek a Magyar Dermatológiai Társulat 92. Nagygyűlésén, amely csaknem 900 résztvevőjével a szakterület legjelentősebb eseménye.

– Szokták mondani, hogy a szem a lélek tükre, de biztos vagyok benne, hogy a bőr is az, és ebből a szempontból a dermatológusok valójában következtetni tudnak az emberre és a lelkére is. Ez egy nagyon jelentős terület, de a hazai egészségügyi ellátásban komoly finanszírozási problémákkal küzd. Azt gondolom, hogy mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a dermatológia finanszírozási logikája megfelelőbb helyre kerüljön – fogalmazott Berényi Ervin a kongresszus csütörtöki nyitónapján.

A DEKK elnöke beszédében kiemelte, hogy a dermatológiának nagyon fontos szerepe van az onkológiai ellátásban, de ez csak átláthatóan, világosan, a betegek érdekeit minden elé helyezve történhet meg. Berényi Ervin hangsúlyozta az onkoteamek jelentőségét, valamint annak fontosságát, hogy minél előtt alkalmazást nyerjenek a legmodernebb immunterápiák.

A találkozót 1928 óta mindig Budapesten rendezték, az idei az első konferencia, amelyet nem a fővárosban, hanem Debrecenben tartanak.

Fotó: unideb.hu
Fotó: unideb.hu

Az előadások a bőrgyógyászat egészét érintik, így a szakemberek egyebek mellett áttekintik a bőrgyógyászati onkológia, az immunológia, a bőrsebészet, a kozmetológia, valamint a gyermekbőrgyógyászat diagnosztikai és terápiás újdonságait. Emellett gyógyszer-kipróbálási eredményekről és bőrbetegségekkel kapcsolatos egészség közgazdasági vizsgálatokról is beszámolnak az előadók.

– A program döntően a klinikusoknak, gyakorló bőrgyógyászoknak nyújt hasznos ismeretanyagot, de egy külön szekcióban a szakterület legfrissebb hazai és nemzetközi kutatási eredményeit is áttekintjük. A kongresszuson 10 külföldi vendégelőadó vesz részt, ők Angliából, az Amerikai Egyesült Államokból, Írországból, Németországból, Ausztriából és Horvátországból érkeztek – ismertette a konferencia programját Szegedi Andrea, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke.

A DEKK Bőrgyógyászati Klinika professzora hangsúlyozta: büszke arra, hogy nem csak a bőrklinikán, hanem – kollaborációban, sőt önállóan is – az egyetem több elméleti kutatóintézetében is zajlanak bőrrel kapcsolatos kutatások, így a kongresszuson a Debreceni Egyetem több kutatócsoportja is bemutatkozik. Az ország legnagyobb dermatológus találkozója november 30-ig tart a Kölcsey Központban.

(forrás: Debreceni Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés