hirdetés
2022. január. 18., kedd - Piroska.
hirdetés

Orbán Viktor: Hosszú hónapokig tarthat a járvány

Nem érdemes abban reménykedni, azt az illúziót táplálni, hogy egy-két hét alatt túljutunk a koronavírus-járványon, ez hosszú hónapokig tart majd, jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában pénteken.

Az idei és a már tervezés alatt álló 2021-es költségvetést is teljesen újra kell gondolni a koronavírus-járvány miatt, az önkormányzatok és az intézmények költségvetését is át kell dolgozni, jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában pénteken. Hangsúlyozta: felmérhetetlenül súlyos gazdasági következményekkel kell szembenézni. A kormány kidolgoz olyan gazdaságvédelmi akcióterveket, amelyek egy-egy ágazatnak jelentenek majd segítséget, megoldást, mert a gazdaság leállása nem ugyanolyan mértékben sújtja a különböző ágazatokat. A leállt gazdaság újraindítását szolgáló, teljesen új megközelítésű gazdaságvédelmi akciótervet és azt szolgáló költségvetést kell elkészíteni, közölte. Azt is mondta, a magyar jogrend alkalmas arra, hogy a kormányt a hatékony és gyors védekezésre eszközökkel ruházza fel, a kormány pedig nem fog habozni, hogy ezeket alkalmazza.

A kormányfő kiemelte: nem érdemes abban reménykedni, azt az illúziót táplálni, hogy egy-két hét alatt túljutunk a koronavírus-járványon, ez hosszú hónapokig tart majd. Ezért azzal kell számolni, hogy az életünk megváltozik, nem olyan lesz, mint amilyen lenni szokott, mert a járvány elhárítása érdekében intézkedéseket kell hozni, tette hozzá. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországon egyelőre egyedi megbetegedések vannak, azért harcolnak, hogy ebből ne alakuljanak ki csoportos megbetegedések. "Nem fogadnék arra, hogy ezt sikerül megakadályozni", de most még azt a védelmi vonalat erősítjük, amely az egyedi megbetegedéseket elválasztja a csoportostól, közölte.

Kifejtette: a rendkívüli jogrend Magyarországon mást jelent, mint a legtöbb európai országban, ez egy alkotmányban szabályozott különleges helyzet, amikor az általános alkotmányos elveket és szabályokat felfüggesztik, kikerülik, és olyan intézkedéseket lehet meghozni, amelyeket a vészhelyzet súlyossága indokol, így gyors és azonnali intézkedéseket tesz lehetővé. Ez odáig is elmehet, hogy üzemeket, gyárakat lehet állami irányítás alá vonni, ez valahol a békebeli demokrácia és háborús állapot közötti fázis, "óvatosan is kell vele bánni", fogalmazott a miniszterelnök. Emlékeztetett: miután úgy látta, hogy az európai országok többségében nem megállítható a járvány terjedése, azt javasolta a kormánynak, hogy hozzák meg ezt a döntést. Vészfékek vannak beépítve, két hétre vezethetik be ezt az állapotot, és ha hosszabb ideig kell fenntartani, amire szükség lesz, azt a parlamentnek kell jóváhagyni, közölte. Orbán Viktor megjegyezte: az alkotmányos szabályokat kikerülő, gyors védekezést biztosító jogrend sokáig fenntartható.

Közölte: ez világjárvány, a WHO a legmagasabb fokozatúnak minősítette, és bár lehetett reménykedni egy ideig, hogy Európát elkerüli, mára az egész kontinensre szétterjedt. Nem igaz, hogy Kínában megszűnt volna, csak a csúcspontján vannak túl a járványnak. Kitért arra: kevés tudás áll rendelkezésre a vírusról, nincs vakcina, ellenszer, ezért van tele mindenki aggodalommal és félelemmel. A tudomány állításaira és a tapasztalatokra lehet támaszkodni, tudunk támaszkodni: Kínában 5-6 hónapig tartott a felfutás, ezért nem egy-két hétről vagy hónapról beszélünk. Európában is több hónapig nőni fog a megbetegedések száma, közölte.

A miniszterelnök elmondta: több erőre van egyszerre szükség, a legfontosabb a lelkierő. Elkerülni nem tudjuk a járványt, Magyarországon is vannak megbetegedések, rosszabbra is fordulhat az állapotuk. Ha nincs gyógyszer, csak a járvány terjedését tudjuk megakadályozni, erre dolgoznak ki szabályokat, ehhez kell rendőri erő, le kell zárni határokat, bizonyos országokból nem lehet belépni Magyarországra, a hazatérő magyaroknak vesztegzár alá kell vonulniuk, ezt ki kell kényszeríteni, sorolta.

Orbán Viktor köszönetet mondott az ápolóknak, orvosoknak, járványügyi szakembereknek. Képesek annyi egészségügyi szakembert mozgósítani, amennyi kell, az eszközök elegendőek lesznek, ennek ellenére póteszközök beszerzését rendelte el, mondta. Közölte: a pénzügyi erő is rendelkezésre áll, nincs pénzügyi korlátja a védekezésnek, "emberéletekről van szó, ez minden mást megelőz".

Kiemelte: fegyelmezettség is kell. Ebben jobban állunk, mint sokan gondolták volna, a védekezést, az operatív törzs utasításait az emberek figyelmezetten megvalósítják. Az ország eddig jól vizsgázott, sok krízisen kellett együtt átjutnunk, és válsághelyzetben Magyarországon az emberek összetartanak, a bajban kiválóan teljesítenek, a járvány korlátok között tartozásához rendelkezünk a szükséges együttműködési képességgel, értékelt.

A kormányfő elmondta, a környező országokkal kapcsolatban állnak, a tapasztalatcsere a legfontosabb, különösen a szomszédos országokkal. Az egyetemek bezárásáról közölte, erre azért volt szükség, mert Magyarországon sok tízezer külföldi hallgató van, és Magyarországon a járványt elsősorban a külföldiek hozták be, az ő körükben terjed. De nem lehet különválasztani a külföldi diákokat a magyaroktól, ezért ez tűnt ésszerű lépésnek. Közölte: a közoktatási intézményeket azért nem zárták be, mert a gyermekeket nem fertőzi meg a vírus vagy megbetegedés nélkül megy át rajtuk, az idősek vannak inkább veszélyben. Ha bármi jelét látják, hogy ez megváltozna, új döntést hoznak. Azt is mondta: ha bezárják az iskolát, az a tanév végét jelenti, a tanároknak fizetés nélküli szabadságra kell menni.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Bevezetés az addiktológiába

    A könyvben a multidiszciplináris megközelítés iránti igényt nem feledve, a beteget ellátó orvos szemével tekint a szerző a kémiai...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more DSM-5 referencia kézikönyv a DSM-5 diagnosztikai kritériumaihoz

    Az új DSM-5 újításokat hozott a mentális zavarok klasszifikációjában, kódolásában és...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A reumatológia tankönyve

    Reumatológia c. tankönyvünk 2. kiadásában a szakterületet érintő legfontosabb tudományos és klinikai információk felfrissítését és...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...