hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Orbán összehívta az Egészségügyi Tudományos Tanácsot (Bővítve!)

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön megbeszélést folytatott az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével Budapesten, a Karmelita kolostorban, tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A tárgyaláson részt vett Mandl József, az ETT elnöke, Wittmann Tibor alelnök, Csala Miklós, a tanács titkára, valamint a testület további tagjai: Dóczi Tamás, Poór Gyula, Sótonyi Péter és Vörös Attila professzorok.

Elkészült a nemzeti átoltási terv első változata, ez is témája az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével folytatott megbeszélésnek, mondta a miniszterelnök a csütörtöki konzultáció előtt tett nyilatkozatában, amelyet Facebook-oldalán tett közzé.

A kormányfő kifejtette: azért hívta meg az akadémikusokat és professzorokat, hogy a vírushelyzetről beszéljenek. Hangsúlyozta: a helyzet egész Európában rosszabbodik, de annyiban könnyebb, mint tavasszal volt, hogy a végső megoldás, a vakcina belátható távolságban van. Közölte: Szijjártó Péter külügyminiszter (bár karanténban van) folyamatosan tárgyal különböző vakcinabeszerzési lehetőségekről.

Elkészült a nemzeti átoltási terv első változata, ezt az operatív törzs is hamarosan megtárgyalja, de "előtte kikérem erről a professzor urak véleményét, mondta Orbán Viktor.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács az egészségügyért felelős miniszter javaslattevő, véleményező és tanácsadó testülete, mely állást foglal és ajánlásokat dolgoz ki az orvostudományi kutatásokkal kapcsolatos általános érvényű etikai kérdésekben, kidolgozza az orvosbiológiai, klinikai kutatások elveiről és gyakorlatáról szóló etikai irányelveket, valamint az egészségüggyel kapcsolatban jogszabályalkotást is kezdeményezhet.

Orbán Viktor miniszterelnök (b3) megbeszélést folytat az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével a Karmelita kolostorban 2020. november 5-én. A kormányfő mellett Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (b2) és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (b4) ( MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Orbán Viktor miniszterelnök (b3) megbeszélést folytat az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével a Karmelita kolostorban 2020. november 5-én. A kormányfő mellett Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (b2) és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (b4) ( MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

 

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink