hirdetés
2020. október. 26., hétfő - Dömötör.
hirdetés

Októberre várják a halálozások számának növekedését

Jövő hónap elejére várható a vírus okozta halálozás megugrása – derül ki az innovációs tárca járványügyi csoportjának a Népszava birtokába került előrejelzéséből.

A vírus miatti halálozás esetleges közelgő megugrására az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakértői szerint abból lehet következtetni, hogy az elmúlt hetekben jellemzően a fiatalok között terjedt a második hullámban a járvány. Márpedig az ITM elemzői már augusztus végén figyelmeztettek arra, hogy hasonló folyamat zajlik majd le Magyarországon is, mint Floridában, Dél-Franciaországban vagy Spanyolországban, ahol a sok érintettel, de kevés megbetegedéssel terjedő fertőzés a fiataloktól gyorsan elért az idősebb korosztályokig, és ezzel az áldozatok száma is rövid idő alatt megugrott. Ezekben az országokban a fertőzések megszaporodását mintegy négy-öt héttel követte a halálos áldozatok sokasodása. Az ITM előrejelzést úgy tűnik érdemes szem előtt tartani: az elemzés szerint tavasszal meglehetősen pontosan – a humán tárcánál biztosabban – jelezték előre a járvány alakulását.

Arra más szakemberek is felhívták a figyelmet, hogy ha az elvégezett tesztek között túl nagy a pozitivitás aránya – a WHO szerint, ha meghaladja az öt százalékot –, akkor az azt jelenti, hogy nem végzünk elég tesztet. Magyarországon szeptember eleje óta nem ment öt százalék alá ez a mutató, sőt olykor a tíz százalékot is meghaladta.

Mindebből az is kiviláglik, hogy a kormány már nem annyira tartja fontosnak a járványelemzők figyelmeztetéseit. A lap birtokába került elemzés egyik ábrájából kiderül például, hogy amikor nagy vita volt arról, lehet-e érettségiztetni, akkor a járvány fiatalok közötti terjedésének kockázata alacsonyabb volt, mint most, az iskolák újranyitásakor. Tavasszal a fertőzöttek között a gyerekek és a fiatalok aránya alig néhány százaléka volt, míg most ez 35-40 százalék. Ehhez képest Orbán Viktor kormányfő hétfőn szakemberekre hivatkozva mondta azt: Magyarországon legrosszabb esetben 200 ezer ember fertőződhet meg egy időben, ami azt jelenti, hogy legfeljebb egyszerre 16 ezer kórházi ágyra, illetve 800 lélegeztetőgépre lehet szükség. Hozzátette: ő inkább ezeknek a számoknak a kétszeresével számolt, ám szerinte ez sem okozhat gondot, senki nem marad majd ellátás nélkül.

A teljes cikk

(forrás: Népszava)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink