hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Nyugdíjas kollégáikért lobbiznak

Ficzere Andrea, az MKSZ elnöke a Weborvost kereste meg, hogy üzenete eljusson a kormányhoz: az ágazatnak szüksége van a nyugdíjas orvosokra.

Mint azt korábban a MedicalOnline már megírta, akadozik a nyugdíjkorhatárt elért, közalkalmazotti jogviszonyban tovább foglalkoztatható egészségügyi dolgozók tevékenységének engedélyezése.

A Weborvos most Ficzere Andreára, a Magyar Kórházszövetség nemrég megválasztott elnökére hivatkozva írja, hogy mind az orvosok, mind a szakdolgozók körében elvándorlás észlelhető, és az üresen maradó közalkalmazotti státusokra sincs elegendő jelentkező. Márpedig az üres állásokkal nem lehet beteget ellátni. Az így elvesztett tapasztalt orvosok szakértelme mind a betegellátásból, mind a fiatalok képzéséből nagyon fog hiányozni. A nagy rutinnal rendelkező asszisztensek, nővérek kiesése szintén a betegek ellátásában jelent számottevő hiányt.

Az MKSZ minden lehetséges szolgálati utat bejárt. Az ÁEEK udvariasan jelzi, megkapta a kérvényeket. Az EMMI vezetői empatikusak az intézmény vezetőkkel és próbálnak segíteni, de jórészt nem tudnak. Eközben fogy az elszántság, a szakterületen maradás vágya. Aki még tud, vállalkozást alapít (ezzel drágítja saját értékesíthető szolgáltatását), elhagyja a pályát és más területen (ahol nincs ilyen korlátozás) dolgozik tovább. Vagy csak egyszerűen otthon marad.

A Kórházszövetségtől függetlenül a Magyar Orvosi Kamara TESZT szervezete is észlelte a problémát, és nyilatkozatukban szintén kérik a kérdés soron kívüli felülvizsgálatát és megoldását.

(forrás: WebOrvos)
hirdetés

Könyveink