2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Nőgyógyásznak adta ki magát egy pécsi férfi

Kuruzslás és csalás miatt rendelték el egy férfi letartóztatását Pécsen, aki magát több esetben nőgyógyásznak adta ki.

A Pécsi Törvényszék közleménye szerint a gyanúsított nem rendelkezik orvosi végzettséggel, orvosi tevékenység végzésére nem jogosult, ennek ellenére nőgyógyásznak adta ki magát egy nőnek, akihez 2021 őszétől kezdve kozmetikai kezelésekre járt.

A nő tavaly decemberében egy ilyen kezelés közben rosszul lett, a gyanúsított pedig felajánlotta neki, hogy megvizsgálja, mondván: lehet, hogy nőgyógyászati problémája van. A férfi a nő lakásán és munkahelyén, majd saját lakásán is nőgyógyászati vizsgálatot végzett a sértetten idén év elején, e-mailben pedig "leleteket" is küldött az átvert "páciensének".

A férfi később a nő ajánlása nyomán a sértett ismerősét és annak férjét is megvizsgálta, utóbbitól ondómintát is kért, részükre pedig "orvosi diagnózist" is közölt és kezelést ajánlott. A gyanúsítottnak egy másik bűncselekmény miatt is felelnie kell a bíróság előtt: a férfi ugyanis internetes társkereső alkalmazáson keresztül megismert egy férfit, és magát minden alkalommal másnak, ügyvédnek, rendőrnek, közjegyzőnek adta ki. A sértett férfit anyagi haszonszerzés érdekében, több alkalommal tévedésbe ejtette, és különböző ürügyekkel összesen csaknem 12 millió forintot csalt ki tőle és utaltatott át a bankszámlájára.

Mivel a büntetlen előéletű gyanúsított szabadlábon hagyása esetén feltehetően újabb bűncselekményt követne el, a bíróság kuruzslás és jelentős kárt okozó csalás alapos gyanúja miatt elrendelte letartóztatását - olvasható a Pécsi Törvényszék közleményében.

Az ügyész tudomásul vette a bíróság határozatát, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink