hirdetés
2022. június. 27., hétfő - László.
hirdetés

Nem vallotta bűnösnek magát Geréb Ágnes

Nem vallotta bűnösnek magát Geréb Ágnes annak a két újszülöttnek a halálában, akiknek születésénél bábaként dolgozott azután, hogy 2007-ben eltiltották a szakorvosi tevékenységtől.

A kedden kezdődött büntetőperben négy különböző otthonszülési ügyhöz kapcsolódóan többek között foglalkozás körében elkövetett és halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége szerepel a vádak közt. Geréb Ágnes három ügyben – egy 2003-as, 2006-os és 2009-es szülés – érintett.

Az elsőrendű vádlott a Fővárosi Bíróságon kedden kezdődött büntetőperben tett vallomásában arról is beszélt, hogy a világ sok demokratikus országában, Magyarországgal ellentétben, alkotmányos jog a szülés helyszínének szabad megválasztása. Kitért arra, hogy az általa alapított születésház tanfolyamokat tart az otthonszülésről, és tájékoztatót tart a kórházban szülni szándékozó kismamáknak, ám mindenkinek elmondják, hogy rajtuk kívül más szakértői véleményt is hallgassanak meg.

 

A 2003 karácsonyán levezetett szüléssel kapcsolatban, amikor a megszületett ikertestvérpár második tagja világra jövetelekor már nem lélegzett, Geréb elmondta: a csecsemő megszületésekor azonnal kihívták a mentőket. Tagadta a vád azon állítását, mely szerint szándékosan eltitkolták a mentősök elől, hogy a gyermek ikertestvérként jött világra. Arra is utalt, hogy volt felszerelésük az újszülött újraélesztéséhez, amelyhez hozzátartozott az alsó légutak leszívásához szükséges eszköz is.

A gyermek az oxigénhiány következtében súlyos agykárosodást szenvedett, majd fél évvel később meghalt.

Geréb Ágnes elmondása szerint a szülés úgynevezett kitolási szakaszáig folyamatosan vezették a dokumentációjukat, ezért - mint állította - ezen a ponton sem állja meg a helyét a vádirat.

Mint közölte, "a szülészeti és nőgyógyászati szakmai kollégium állásfoglalására jobb híján támaszkodik az ügyészség", ugyanis a független bábák szövetsége még mindig nem alakult meg Magyarországon; ez utóbbi szervezet viszont egészen biztosan más véleményt formálna erről az esetről is. Geréb Ágnes hangsúlyozta: a kórházi szülésekre más eljárásrend vonatkozik, mint az otthonszülésekre, ezért az egyik szakma szabályai nem alkalmazhatóak a másikra. Azt is mondta, hogy mértékadó szakértői vélemények szerint az újszülöttkori agykárosodás sok esetben nem a szülés, hanem még a magzati lét kilenc hónapja során következik be.

 

A második esettel összefüggésben, Geréb Ágnes elmondta: az általuk tartott tanfolyamok nem otthonszülésre, hanem általában a szülésre készítenek fel, és az otthonszüléseket levezetők felkészültek arra, hogy "a várhatóan komplikációmentes szüléseket levezessék". Arra sem volt még példa, hogy nem vették észre időben a komplikációt - tette hozzá -, és szerinte a kórházban sincsenek minden komplikációra felkészülve. A sértett kismamával kapcsolatban megjegyezte: nála kromoszóma-rendellenességek is fennálltak, de a vádiratnak az a része nem igaz, miszerint a vádlott ennek tudatában maga nem tett intézkedéseket a szülés levezetésekor.

A szülő nő pajzsmirigy-alulműködéséről kifejtette: erre kezelést kapott, így nem volt veszélyeztetett, ennek alátámasztására egy szakértői cikk részletét is felolvasta. Szerinte azzal, hogy kismama elmúlt 35 éves, csak abban az esetben lett volna veszélyeztetett terhes, ha első gyermekét várta volna, de ez a sértettnél nem állt fenn. Tagadta azt is, hogy miután ő a magzatburkot felszúrta, megállt volna a szülés.

Az ügyész által kifogásolt műfogásáról elmondta: az a szakirodalomban teljesen közismert, majd megjegyezte: a váll elakadásakor nem célszerű a magzat húzása, mert megsérülhet. A mentősöknek is jelezte, hogy azonnal induljanak, mert nem tudják kiemelni a gyermeket, aki - állítása szerint - náluk még élt, a kórházban halt meg, szemben a vádirattal.

 

A harmadik esetről, Schanda Mónika ötödrendű vádlott szüléslevezetéséről a Napvilág születésházban elmondta: az első és a második vérzést is sikeresen elállították. Az állítása szerint "jó állapotban" lévő nőt újszülöttjével együtt bevitték a kórházba, ahonnan másnap mindketten egészségesen távoztak. A Schanda Mónika elsődleges bába által vezetett szülésnél helyesnek tartotta azt is, ahogy a bába eljárt azért, hogy a méhlepény leváljon a méh faláról. Ehhez a születésházban megvoltak a személyi és tárgyi feltételek - hangoztatta.

Meglátása szerint ennél a 2009-es szülésnél nem volt kivérzett állapotban a szülő nő, mert normális volt a pulzusa és a vérnyomása, adataik alapján pedig vérvesztesége messze alatta maradt a kivérzés kategóriának. Kiemelte, hogy az általuk vezetett gyakorlat azért is jó, mert természetes módon vezetik ki a méhlepényt a szülés után, és így - a kórházi eljárásokkal ellentétben - a méhlepény általában egészben hagyja el a szülő nő szervezetét.

 

A tárgyalás szerdán a másod- és harmadrendű vádlottak vallomásával folytatódik a Fővárosi Bíróságon. Június 25-én tartják a szakértői meghallgatásokat, majd az ítélkezési szünet után szeptember 30-án folytatódik a tárgyalás.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink