hirdetés
hirdetés
2022. június. 27., hétfő - László.
hirdetés

Vélemény

Geréb Ágnes nem csak segít

A nyilvánosság szemében egyre inkább kuruzslás, egyre negatívabb színben tűnik fel: az elvesztett kisbabák és a partizánakciók miatt kizárt, hogy tömegek támogassák a kórházi szülés alternatíváját. Így pedig az egészségügyi kormányzatot semmi nem fogja arra szorítani, hogy megfelelően szabályozza ezt a kérdést.
Hangozzék bármilyen kellemetlenül is a liberális füleknek, kimondom: Geréb Ágnes ma már többet árt, mint használ az otthonszülés mozgalmának. 
 
Holott vallom: Geréb Ágnesnek igaza volt, és jót akart. Ma, Magyarországon ugyanis az ember életének egyik legfontosabb eseményét, a gyerekszülést is sikerült a „hivatalos” egészségügyben gusztustalan, elfogadhatatlan mocsokkal összekenni. Nagyon jól tette, hogy megpróbált ezen változtatni. 
 
Milyen emberellenes és törvénytelen gyakorlat ellen küzd Geréb Ágnes? 
 
Harcol a kiszolgáltatottság ellen. Le akarja győzni azt az elfogadhatatlan „hagyományt”, hogy a leendő szülőknek le kell fizetniük az orvost, hogy az elvégezze a munkáját. Nem hálapénz, ne finomkodjunk, nincs ebben hála vagy köszönet: zsarolás és korrupció, így nevezik ezt magyarul. 
 
A kötelezően zsebbe csúsztatandó boríték nem a kivételes bánásmódért, odafigyelésért vagy virtuóz orvosi megoldásokért átadott jutalom. Ezt azért kell adni az orvosnak, hogy végezze a dolgát. Ezt azért muszáj kifizetni, hogy hajlandó legyen dolgozni. De még ekkor is, hogyan dolgozik? 
 
Ismét a kiszolgáltatottság: a „véletlenül” épp ügyeletben lévő orvosnál indul meg a saját páciensek szülése, „véletlenül” épp a számára előnyös, a kismamának viszont kényelmetlen fektetés a legalkalmasabb pozíció a szüléshez az orvosi véleménye alapján; és a mégoly vastag boríték sem képes áttörni a magyar egészségügy általános szemléletét, mely szerint a páciens csak munkadarab. Annak nem kell elmondani, hogy épp mit teszünk vele, a véleménye és visszajelzése orvosilag irreleváns, nem kell tájékoztatni semmiről. 
 
És még mindig a kiszolgáltatottság: lehet, hogy a magyar orvosok soha nem szúrnak el semmit, ezért értelme sincs a műhibapereknek? Vagy inkább, dacára a borítékoknak, itt is vannak kontárok, nemtörődöm flegmák, akik igenis hibáznak, maguk után betegebb, megnyomorított vagy halott pácienseket hagyva – csak olyan erős érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, hogy képtelenség őket elítéltetni? 
 
Hogy egymás hibáit mentegetik? Hogy a hibázó sebészt nem kirúgják, nem börtönbe zárják, nem eltiltják, hanem legfeljebb máshol praktizál tovább? Eddig a Tiszántúlon rombolt, most szerencséltesse a nyugati országrészt! Mint a pedofil papok, komolyan mondom, cirkuláltatva a tájegységek között, hátha egy másik városban csúnyábbak a kisfiúk. 
 
*
 
Rengeteg gond van úgy a magyar egészségüggyel, mint kifejezetten a szülés (és az oda vezető út) kórházi gyakorlatával. Igen, tudom, hogy kevés a fizetés, tudom, hogy az orvosok túlhajszoltak – de addig nekem senki ne zárja ki az önhibát, amíg az ilyen szegény páriák munkahelyi parkolója tízmilliós autókkal van tele. Addig lenne miből leadni, lenne miből változtatni. 
 
Geréb Ágnes jól látta tehát, hogy itt és most gyökeresen változtatni kell. Volt hozzá szakmai tapasztalata: tizenhét éven át klinikai szülészként dolgozott Szegeden. Volt hozzá bátorsága, hiszen ő volt az is, aki az első magyarországi apás szülést levezette: akkor is támadták, de kitartott, és mára általánosan elfogadottá vált az apukák jelenléte a szülőágynál. 
 
Harcolt a hálapénz ellen, és neki elhiszem, hogy soha, egyetlen forintot se kért vagy kapott zsebbe. Harcolt a lekezelő, a beteget darabáruként dobáló orvosok ellen, harcolt a „nem érek rá lelkizni”, „ne kényeskedjen”, „maga csak azt képzeli, hogy fáj” mondatok ellen. Maga köré gyűjtötte mindazokat, akiket a kórházi tapasztalatok megrémítettek, elborzasztottak, akik okkal és joggal akartak mást.
 
Nem csupán kliensei, páciensei, hanem hívei és követői lettek, akik végre emberi méltóságot, megbecsülést, sőt, féltő szeretetet kaptak egy olyan klikk tagjától, mely csoport eddig sokkal inkább a lenézésben, a fehér köpeny adta felsőbbrendűség kinyilvánításában jeleskedett. 
 
Köszönjük szépen. De… de itt és most, az otthonszülések kapcsán mégis eljutottunk odáig, hogy ez a harcos immár többet árt, mint használ. 
 
Itt ugyanis egészen mást kockáztat, mint az apás szülések bevezetésénél, vagy amikor először szültek labdán, vízben, vagy csupán csak nem fekve a magyar kismamák. Ott ugyanis végig ott volt a védőháló, az a kórház, amely minden, eddig leírt hibája ellenére is az egyetlen hely, ahol orvosi eszközök állnak rendelkezésre. Azt pedig senki sem állíthatja, hogy Geréb Ágnes klinikai szülészként ne tett volna meg mindent a betegekért. Ő volt a lelkiismeretes kórházi orvos, ő volt az a példa, akit követniük kellett volna a kollégáinak. 
 
Most viszont ott tartunk, hogy minden, általa levezetett otthonszülés egyre többet árt az alternatív megoldások megítélésének. A nyilvánosság szemében egyre inkább kuruzslás, egyre negatívabb színben tűnik fel: az elvesztett kisbabák és a partizánakciók taktikai húzásai miatt kizárt, hogy tömegek támogassák a kórházi szülés alternatíváját. Így pedig a kizárólag megúszásra játszó egészségügyi kormányzatot semmi nem fogja arra szorítani, hogy megfelelően szabályozza ezt a kérdést.
 
Nem kísérheti tömegek szimpátiája Geréb Ágnest, aki a radikális városi biciklisták módszerét alkalmazva („tudom, hogy meg akarják tiltani, hogy átkerekezzek a Margit hídon, de én mindig tudom úgy értelmezni a táblát, hogy mégis szabad”), folyamatosan bujkál a különböző stallumok közt: ha szülésznőként nem vezethet szülést, akkor holnap már dúla, asszonytársi segítő, és teszi ugyanazt, mint amit megtiltottak számára. 
 
Egy alapvetően a személyes hitelességen alapuló ügyben ne érveljen olyan átlátszó fordulatokkal, hogy őt ugyan eltiltották a szülésvezetéstől, de ő nem vezeti, hanem „kíséri” a szülést, így azt szabad. Vagy ne állítsa – ahogy azt tette a Magyar Narancsnak adott interjújában – hogy „ha egy nő megfogan, szülni is tud”, pont ő, aki szakmai tapasztalata és iskolai végzettsége okán bizonyára hallott már gátmetszésről, császármetszésről, és egyéb olyan körülményekről, melyek kapcsán igenis megkérdőjelezhető a „szülni tud” – otthon, a nappaliban mindenképp. 
 
*
 
Ezeknek a mondatoknak súlya van. Nem csupán a nyilvánosság felé, nem valamiféle rossz PR-tevékenységet kérek számon. Sokkal inkább a (leendő) szülők korrekt tájékoztatását – és hogy ezzel komoly gond van, azt jól jelzi, hogy a 2007-ben, otthonszülés közben, vállelakadás miatt elvesztett baba szülei most a kellő felvilágosítás hiánya miatt vitték bíróság elé az akkor épp asszonytársi segítőként a szülést kísérő Geréb Ágnest. Mert nem csak segítő, és nem csak kísér! 
 
A sokszor valóban embertelen kórházi körülmények miatt alternatívákat kereső kismamákat igenis befolyásolja, orientálja, jogos és megszolgált respektje okán meggyőzi az általa helyesnek tartott megoldásról. Ha pedig elítélem azt a kórházi gyakorlatot, ahol a beteg tájékoztatása és beleegyezése csupán jelképes masniként öleli körül az orvos mindenható hatalmát, akkor nem lehet elfogadni azt sem, ha az otthonszülés kapcsán maradnak fehér foltok. 
 
Csak egyetlen ilyen foltról szólva: az otthonszülés feltétlen hívei azzal nyugtatják magukat, hogy „ha baj van, úgyis jön a mentő”. Nem jön, emberek! Illetve pont ugyanúgy jön, mint máskor, máshoz: esetlegesen, a budapesti dugóban araszolva, ahogy tud, ahogy szegény Kolonics Györgyhöz jött. Egy olimpiai bajnokhoz se értek ki időben, te meg azzal nyugtatod magad, hogy biztonságban lesz a gyerek, mert ha baj van, „úgyis jön a mentő”? 
 
Az otthonszülés „statisztikailag” nem veszélyesebb, mint egy kórházi szülés. De biztos az, hogy a valódi számokat ismerjük? Biztos, hogy minden, rosszul végződött otthonszülésnél azzal hívták a kórházat, hogy „megpróbáltunk Geréb Ágival szülni” – nem pedig azzal, hogy „váratlanul megindult a szülés itthon”? Biztos, hogy csak rosszindulatú mentők pletykái azok, melyek a rossz véget ért otthonszülés helyszínén a szomszéd szobában rejtőző bábákról, dúlákról, asszonytársi segítőkről szólnak? 
 
Mint oly sok más esetben (rendészet és közbiztonság, korrupció elleni harc, MÁV- és Volán-ügyek stb.) itt is a sor végén egy sunyi, felelőtlen kormányzati mulasztás lapul. Az a kormány, amely egy szalmaszálat nem tett keresztbe a hálapénz megszüntetéséért (sőt, abszurd, önbevalláson alapuló adózási tételként lényegében legalizálta a korrupciót – jól emlékszem, ahogy Kökény Mihály magyarázta: „előtte kérni illegális, utána elfogadni szabad”). Az, amelyik (mára szövetségbe forrva a reformellenes ellenzékkel) képtelen volt új forrásokat, új rutinokat hozni a magyar egészségügybe, nem védi meg a beteget, és nem bünteti meg a rosszul dolgozó orvosokat. 
 
Amelyik nem volt képes egy rendes törvényt alkotni az otthonszülésről, biztosítva a kényelmet és a biztonságot azoknak a kismamáknak, akik így kívánnak szülni. Geréb Ágnes ugyanis vitán felül, mindig is jót akart, és tudatosan soha nem ártott egyetlen kismamának sem. Az a megúszásra játszó, sunyi politika azonban, ami belehajszolta az egyre értelmetlenebb partizánakciókba, sikeresen elérte, hogy az ügy legfontosabb szereplője ma már kárára van a mozgalomnak. Szomorú kimondani, de ez a helyzet. 
 
Most, amikor a rendszerváltás utáni joggyakorlatban példátlan módon, gondatlanságból elkövetett emberölés a vád ellene (mely vádat korábban soha, egyetlen „hivatalos” tevékenységet végző orvosnak se szegeztek neki), még most sem lehetünk biztosak abban, hogy nem vezet, bocsánat, „kísér” épp most is egy szülést egy panelház lefüggönyözött, hatodik emeleti lakásában. Pedig ha megint baj lesz… 
 
Ceglédi Zoltán, Hírszerző

 
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés