hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Modellként szolgálnak a praxisközösségek

Az ország praxisközösségeiben 2020. szeptember végéig 120 ezer egészségfelmérést készítenek, számol be a Délmagyar Mórahalomról.

Uniós pályázatnak köszönhetően közel 60 praxisközösség jön létre Magyarországon, amelyekben egymáshoz közeli települések háziorvosai és egészségügyi szakemberei fognak össze és látják el együtt összevont területüket. Eddig 45 sikeres pályázatot bíráltak el – számol be a Délmagyar a mórahalmi praxisközösség megalakulásáról.
 
Végvári Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ alapellátásért felelős szakmai vezetője elmondta: a praxisközösségek létrehozását az egyenlőtlen területi hozzáférés indokolta elsősorban: a kistelepüléseken élőknek többet kell utazniuk a különböző szintű egészségügyi ellátások igénybevételéhez. Emellett az országban immár közel 400 betöltetlen háziorvosi körzet van, amely rávilágít arra, hogy meg kell változtatni a működési modellt. A most induló praxisközösségek amellett, hogy kibővítik a helyben elérhető egészségügyi szolgáltatások körét, a túlterhelt háziorvosokat is mentesítik a feladataik egy része alól.

Az ország praxisközösségeiben a pályázati időszak alatt, azaz 2020. szeptember végéig 120 ezer egészségfelmérést készítenek, amely alapján a betegeknek célzott ellátást is adnak, illetve megfelelő ellátóhelyre irányítják őket. A praxisközösségek a következő két évben modellprogramként működnek majd, több mint 500 ezer fős lakossági mintán. A tapasztalatok alapján készül el az a javaslat, amely akár a teljes alapellátási rendszer szerkezetét is érintheti majd.
(forrás: Délmagyar)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés