hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Mi lehet a kulcs a kómás betegek felébresztéséhez?

A talamuszban található, mindössze néhány milliméteres zóna stimulálásával sikerült majmokat felébreszteni a kómából egy kísérlet során, írja a Qubit.

Az Egyesült Arab Emírségekből származó Munira Abdulla 1991-ben, 32 évesen szenvedett autóbalesetet, amelynek következtében kómás állapotba került. A nő tavaly áprilisban, egy müncheni kórházban ébredt fel, közel 28 évvel a balesete után, és még az orvosai is alig akartak hinni a szemüknek – idézi fel az esetet a OneZero. Ilyenkor jobb esetben a páciensek heteken keresztül fokozatosan nyerik vissza tudatukat, de előfordul, hogy ébredésük után vegetatív állapotba kerülnek, vagyis bár ébren vannak, nem tudnak kommunikálni a környezetükkel.

Ezen próbálnak segíteni azok a kutatók, akik azt igyekeznek feltárni, hol lehet a tudatosság helye az emberi agyban – a legfrissebb eredmények szerint valószínű, hogy az agytörzs elülső végén található talamusznak van benne szerepe. A Wisconsini Egyetem madisoni szárnyának kutatói szerdán a Neuron nevű folyóiratban tették közzé tanulmányukat, amely szerint egy, a talamuszban található, mindössze néhány milliméteres zóna stimulálásával sikerült majmokat felébreszteni a kómából egy kísérlet során.

A makákók agyába elektródákat ültettek, majd éber, alvó és altatott állapotban is figyelték az agyi aktivitásukat, így szűkítették le a tudatossággal kapcsolatba hozható lehetséges régiókat, amíg eljutottak a „központi laterális talamusz” nevű, 1-1,5 × 3-4 milliméteres területig. Ezután a mély agyi stimuláció módszerével juttattak elektromos jeleket az altatott majmok agyának ebbe a régiójába. „Az állatok a stimuláció kezdetétől számítva körülbelül két másodpercen belül kinyitották a szemeiket, és tudatos mozgásokat végeztek” – írta Yuri Saalmann, a Wisconsini Egyetem pszichológiaprofesszora, a tanulmány vezető szerzője.

„A majom körbenézett a szobában, mintha normális körülmények között ébredne az altatásból, annak ellenére, hogy folyamatosan, elég komoly dózisban kapta az altatást” – írja a tanulmány az egyik kísérleti alanyról, hozzátéve, hogy a majmok azonnal visszaestek az eszméletlen állapotba, amint megszüntették a stimulációt.

További részletek

(forrás: Qubit)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink