hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Mérleget vont az OMSZ főigazgatója

Egy éve foglalta el a főigazgatói széket. Mit talált, mit akart és mit sikerült megvalósítani eddig? – erről kérdezték Csató Gábort, az OMSZ főigazgatóját az Inforádió Aréna című műsorában, amit a Weborvos idéz.

– Abszolút stratégiai tervvel érkeztem, ennek egy része volt az a digitalizáció, amit szeretnék, és folyamatosan meg is valósítunk a mentőszolgálaton belül. Akár, ahogy említettem, a mesterséges intelligencia felhasználását a kapacitásunk újragondolására, akár a digitális beteg adatrögzítést, és ebből való, nem csak betegbiztonságot növelő, hanem tudományos gondolkodást is újra gondoltuk a mentőszolgálaton belül. A stratégiai tervemnek egy nagy részét sikerült megvalósítanom. Azt magamról eleve elmondhatom, hogy én nem elégedetlen vagyok a mentőszolgálatban töltött tevékenységemmel, hanem türelmetlen vagyok. Tehát biztosan mehettek volna gyorsabban is ezek a folyamatok, szerettem volna számtalan folyamatot még gyorsabban, és még hatékonyabban végezni, de egy hetvenéves szervezetet nem lehet a sarkából kifordítani.

Amivel az egyik legelégedettebb vagyok a tavalyi évből, az a szakmaiságnak a növelése a mentőszolgálaton belül. Gondolva onnan, hogy a mentő gépkocsivezetőinket is arra sarkalljuk, hogy mentőápolói végzettséget szerezzenek, aki ezt megszerzi az egy úgynevezett 5.5-ös mentőápolónak hívjuk, amit sikerült a kormány által az OKJ-ben és a végrehajtási rendeletben is elfogadtatni, így ők már e kategóriába kerülnek, tehát kategóriát is ugranak a bértáblában. Ez átlag bruttó harmincezer forintos emelkedést jelent nekik havonta, ami azért azt gondolom, hogy jelentős, de sokkal nagyobb előny az a betegek számára, hogy ezek a bajtársaink emeltebb gyógyszerkompetenciával rendelkeznek, sokkal több gyógyszert adhatnak, infúziókat köthetnek be, tehát egy sokkal magasabb szintű mentőellátást nyújthatnak. Ugyanígy igaz ez a protokolláris leképezés a mentőtisztjeinkre, akik ma gyakorlatilag szakorvosi kompetenciákat láthatnak el a betegbiztonságot nem sértve, sőt emelve. Én ezt egy nagy előnynek tartom. Azt, hogy orvosok jönnek vissza a mentőszolgálathoz dolgozni, ismét csak a betegek érdekét szolgálja.

Legtürelmetlenebb most éppen azzal vagyok, hogy mindennek van egy bürokratikus útja. A tavalyi évben 1,3 milliárd forintot adott a kormány arra, hogy a nagy értékű eszközeinket lecseréljük, és megújítsuk. Nyilván azt gondolja a mentő dolgozó is, és minden laikus, hogy akkor itt van ez a pénz, akkor bemegyünk a boltba, és megvásároljuk a defibrilátort ebből nyolcmillió forintért, vagy bármennyiért is. Hát ez sajnos nem így működik, hanem ez egy féléves procedúra, amire lezajlik egy közbeszerzés, mire a beszerzés indul, mire a beszállítók ezt leszállítják, mire leoktatjuk, hadrendbe állítjuk. Ezért vagyok türelmetlen, hogy a mentő dolgozók nem látják ennek még a kézzelfogható eredményét, hiszen hónapok, mire ez megérkezik, írja az adás alapján a Weborvos.

Az Aréna című műsort itt hallgathatja meg

(forrás: InfoRádió, WebOrvos)
hirdetés

Könyveink