hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Mentés másként - lejárt a határidő

Bár nagyot hajrázott a mentőszolgálat a késedelmes uniós programjával, mégsem sikerült a tervezett mentőállomásokat mind átadni az október végi határidőre - írja áttekintésében a Népszabadság.

Az új mentőállomások felét, a felújítandók harmadát nem sikerült még használatba venni, noha a fejlesztést szolgáló uniós programot már készre jelentették. Van, ahol a pályázatban eltervezett összegnek alig a negyedét fordították az állomás felújítására – írja a lap.

A kormány már tavasszal figyelmeztette a késésben lévő projektgazdákat, hogy ha egy állami intézmény forrást veszít, a veszteség mértékével csökkentik a szervezet jövő évi költségvetési támogatását. A határidő alól felmentést csak a mentőkocsik defibrillátorral való fölszerelésére kapott az OMSZ november végéig. E projekt része volt a többi között kétszáz új mentőautó beszerzése is. Ezek közül 178 van meg, 22 mentőorvosos kocsi még nem érkezett meg.

A program körüli zavarokat már jelezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2014 márciusában, választási kampánykörútján kész tényként jelentette be, hogy 22 mentőállomást megépítettek és további 60-at felújítottak. De addigra valójában csupán egyetlen új mentőállomás készült el, a Tolna megyei Bátaszéken, és mind­össze 13-nak a felújítása fejeződött be – olvasható a nol.hu-n.

(forrás: NOL)
hirdetés

Könyveink