hirdetés
2022. július. 04., hétfő - Ulrik.
hirdetés

Megszűnt a korlátozások zöme Angliában

Megszűnt csütörtökön a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában, bár fertőződés esetén még kötelező az elkülönítés. Nemzetközi hírek.

A brit kormány döntése alapján - amelyet Boris Johnson miniszterelnök jelentett be a múlt héten - csütörtöktől nem kell oltási igazolást bemutatni a belépés feltételeként azokban az angliai intézményekben, amelyekben ezt eddig kormányzati rendelkezés írta elő.

Az omikron koronavírus-variáns gyors terjedése nyomán született rendelkezés alapján tavaly ősztől az előírás csütörtöki visszavonásáig a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) által kiadott hazai, illetve a brit kormány által elismert külföldi oltási igazolást, vagy frissen elvégzett koronavírus-gyorsteszt negatív eredményét kellett felmutatni a belépéshez az éjszakai szórakozóhelyekre és a nagy tömegeket vonzó rendezvényekre. Ugyancsak megszűnt a maszkviselési kötelezettség a közösségi intézményekben, köztük a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban is.

Johnson múlt heti tájékoztatása szerint ez a maszkot nem viselők  büntethetőségének megszűnését is jelenti, bár az egyes intézmények saját hatáskörükben továbbra is kérhetik, hogy a látogatók viseljenek szájmaszkot. Sadiq Khan londoni polgármester be is jelentette, hogy a londoni tömegközlekedésben továbbra is elvárják az utasoktól a maszkviselést. Ennek elmulasztása a kormány intézkedése alapján immár nem jár bírsággal, de a tömegközlekedési hálózatok üzemeltetői megtilthatják az utazást a maszkot nem viselőknek.  

A középiskolák osztálytermeiben már egy hete megszűnt a kötelező maszkviselet, és az oktatási minisztérium csütörtökre visszavonta azt a szabályozást is, amely az iskolák közösségi helyiségeiben írta elő a maszkviselést. A kormány visszavonta emellett azt az ajánlást is, amely az otthoni munkavégzést szorgalmazta olyan tevékenységek esetében, amelyek lehetővé tették a távmunkát.

Boris Johnson a londoni alsóházban tartott múlt heti tájékoztatásában hangsúlyozta: a korlátozások feloldását az egész Európában példátlan sikerű nagy-britanniai oltási kampány tette lehetővé, és az, hogy az omikron koronavírus-variáns okozta fertőződések száma az elmúlt hónapok nagyon gyors felfutása után a jelek szerint immár tetőzött.

A brit kormányfő elmondta: a 60 éven felüli angliai korosztály tagjainak több mint 90 százaléka már a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető és hatáserősítő dózisát is megkapta. A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint az Egyesült Királyság egészében eddig több mint 37 millióan kapták meg mindhárom oltási adagot; ez a teljes brit felnőtt lakosságnak csaknem a kétharmada.

Koronavírus-fertőződés esetében egyelőre kötelező a karantén, de a kormány rövid időn belül ezt a kötelezettséget is meg akarja szüntetni. Boris Johnson úgy fogalmazott: hamarosan eljön az elkülönítésre vonatkozó jogi szabályozás teljes körű visszavonásának ideje, ugyanúgy, ahogy azokat sem kötelezi törvény az elkülönítésre, akik influenzásak.

A jelenlegi karanténelőírások jogi hatálya március 24-én jár le, de a brit kormányfő jelezte: ha a járványadatok ezt lehetővé teszik, szavazásra szeretné terjeszteni a parlamentben a lejárati időpont előrehozását.

Skóciában, Walesben és Észak-Írországban az angliainál is szigorúbb intézkedések voltak érvényben, de a helyi kormányok az utóbbi napokban szintén sorra jelentik be a korlátozások, előírások visszavonását vagy jelentős enyhítését.

*

Az elmúlt közel egy év legmagasabb szintjét érte el az Egyesült Államokban a koronavírus miatti halálozások száma, jelentette be szerdán az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC). A CDC legfrissebb adatai szerint az újonnan bejelentett, Covid-19-hez köthető halálozások egy hétre vetített napi átlaga hétfőn elérte a 2166 esetet.

Novemberben - mielőtt az omikron változatot először észlelték - ugyanez a szám 1014 volt. Tavaly február 15-én, a fertőzések számának téli megugrása idején, a koronavírus miatti halálozások napi átlaga elérte a 2293-at. Mint a CDC megállapította: ez még mindig elmarad a járványügyi központ által 2021. január 13-án rögzített, 3422-es negatív csúcstól.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint szerdáig - a járvány kezdete óta - több mint 871 000 ember halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben az Egyesült Államokban. Szakemberek szerint egyre több bizonyíték lát napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a vírus omikron változata kisebb valószínűséggel okoz súlyos megbetegedést, vagy halált, mint a delta variáns. De az omikron fertőzőképessége és terjedési sebessége miatt túlterhelté váltak az amerikai kórházak, elsősorban a be nem oltott emberek miatt - írja az amerikai sajtó.

"Megdöbbentő különbséget" látni a fertőzések, a kórházi ápolásra szoruló betegek, illetve a halálesetek száma tekintetében, ha az elmúlt hónap adatait összevetjük a korábbiakkal - mondta szerdai tájékoztatóján Rochelle Walensky, a CDC igazgatója. "Bár az esetszámok drámaian megnőttek, és ötször magasabbak, mint a delta hullám idején, a kórházi kezelések száma nem nőtt ugyanilyen mértékben, és a halálozások száma továbbra is alacsony az esetszámokhoz képest".

A CDC múlt héten ismertetett új tanulmánya szerint a Pfizer és a Moderna vállalatok által kifejlesztett vakcinák emlékeztető dózisai legalább 90 százalékban hatékonyaknak bizonyultak az omikron és a delta változatok miatti kórházi kezelések megelőzésében.

A Moderna a közelmúltban bejelentette, hogy közel áll egy omikron-specifikus vakcina kifejlesztéséhez, amelynek klinikai tesztelése a következő hetekben várható. Az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok kedden jelentették be, hogy megkezdték a klinikai kísérleteket a módosított, kifejezetten a koronavírus omikron változata elleni vakcinájukkal, hogy meggyőződjenek annak hatékonyságáról és biztonságosságáról.

"A vakcinák továbbra is erős védelmet nyújtanak az omikron okozta súlyos megbetegedések ellen. Az újonnan megjelenő adatok azonban azt mutatják, hogy a vakcina nyújtotta védelem gyorsabban csökken, mint az a korábbi törzseknél megfigyelhető volt" - mondta Ugur Sahin, a BioNTech vezérigazgatója. Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója a hónap elején azt mondta, hogy az omikron-specifikus vakcina valószínűleg márciusban készülhet el.

*

Az ukrán oktatási minisztérium a koronavírus-járvány egyes régiókban tapasztalható fellángolására tekintettel azt javasolja az iskoláknak, hogy legalább két hétre térjenek át a távoktatásra az 5. és 11. közötti évfolyamokon.  A minisztérium a felsőoktatási intézményeknek is javasolja a távoktatásra való áttérést január 27-től február 25-ig. Az alsó tagozatosok viszont továbbra is járhatnak iskolába, és az óvodák, iskolai előkészítők bezárását sem javasolja egyelőre a minisztérium.    

Jaroszlav Zseleznyak, a Hang párt parlamenti képviselője a Telegram üzenetküldő portálon azt írta, hogy a törvényhozás a jövő héten várhatóan karanténba vonul február 15-ig, mert szavai szerint sok beteg van a képviselők között. Julija Palijcsuk, a Volodimir Zelenszkij elnök mögötti Nép Szolgája kormánypárt szóvivője szerdán közölte, hogy jelenleg a frakció 17 tagja Covid-beteg, az apparátusnak pedig 45 alkalmazottja. A parlamentben naponta két-három újabb fertőzéses esetet jegyeznek fel, tette hozzá a szóvivő.

*

Romániában a kiértékelt koronavírustesztek számának növekedésével összhangban megugrott szerdán az egy nap alatt kimutatott új fertőzöttek száma, ráadásul az egészségügyi ellátást a személyzet megbetegedése is veszélyezteti. A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) szerdai jelentése szerint az utóbbi 24 órában több mint 34 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak, 74 százalékkal többet, mint kedden. Ugyanilyen arányban emelkedett a kiértékelt tesztek száma is. Romániában - a háromnapos hosszú hétvége után - szerdán haladta meg először a 100 ezret az egy nap alatt kiértékelt koronavírustesztek száma.

Míg a keddi 19 ezer új fertőzöttet 62 ezer teszt kiértékelése nyomán mutatták ki, a szerdai 34 ezret csaknem 109 ezer teszt eredménye alapján összesítették. A találati ráta (a pozitív tesztek aránya) szinte azonos volt: mindkét napon meghaladta a 31 százalékot. A román média által megszólaltatott járványügyi szakemberek arra figyelmeztettek, hogy ilyen magas találati ráta mellett a hivatalos statisztikába bekerülő napi esetszám már nagymértékben az elvégzett tesztek számától függ és feltehetően csak töredékét képviseli a valós fertőzöttségi adatnak.

Szerdán kiugróan sok, 94 halálesetet is regisztráltak, ami majdnem két és félszerese az utóbbi két hét átlagának. A kórházi kezelésre szorulók száma már csaknem ugyanolyan sebességgel emelkedik, mint a fertőzötteké: az utóbbi hét napon az esetszámok átlagosan 75, míg a Covid-kórházakban kezelt beutaltak száma 60 százalékkal (7348-ra) emelkedett. Jelenleg 692 súlyos állapotban lévő koronavírusos beteg részesül intenzív terápiában, 30 százalékkal több, mint múlt szerdán.

Egyelőre a koronavírus-fertőzötteknek elkülönített kórházi kapacitások kevesebb mint egy harmada foglalt, az egészségügyi rendszer működésében azonban egyre több helyütt okoz problémát a személyzet megfertőződése, a fertőzött alkalmazottaknak ugyanis akkor is otthon kell maradniuk, ha tünetmentesek: a beoltottaknak hét napra, a beoltatlanoknak pedig tíz napra kell karanténba vonulniuk.

A Digi24 hírtelevízió értesülései szerint szerdán a bukaresti Witting (vasutas) kórházban is felfüggesztették a következő négy napra a beutalásokat a sebészeti és belgyógyászati részlegen, ahol a személyzet több mint tíz tagjánál és a betegeknél is koronavírus-fertőzést mutattak ki. A Witting egyike annak a kilenc fővárosi kórháznak, ahol fertőzési góc alakult ki. A Digi24 szerint a fertőzés főleg a nővérek és ápolók körében terjed, akik között magasabb az oltással szemben szkeptikusok aránya.

*

A világon 362 130 423 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 626 091 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 358 218 594 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 614 675 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink