hirdetés
2022. július. 05., kedd - Emese, Sarolta.
hirdetés

Megduplázódik a halál kockázata súlyos fertőzés esetén

A fertőzés hosszú távon is károsítja az egészséget, figyelmeztet az Infostart szerint egy  kutatás, amely az oltások fontosságára is rámutat.

A halálozás megnövekedett kockázata a 65 év alatti betegek esetében volt nagyobb a The Guardian cikke szerint, és a súlyos fertőzésen átesett betegeknek csak 20 százaléka halt meg tipikus Covid-szövődmények, például légzési elégtelenség miatt.

"Egy korábbi tanulmányban kimutattuk, hogy a súlyos állapotú koronavírusos betegeknél felépülésüket követően jelentősen nagyobb volt a kockázata annak, hogy a következő hat hónapban kórházba kerüljenek. Az új tanulmány ezt terjesztette ki a következő 12 hónap halálozási kockázatának vizsgálatára", mondta Arch Mainous, a Floridai Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók 13 638 olyan ember adatait vizsgálták, akiket a Floridai Egyetemen teszteltek. Közülük 178 embernek súlyos fertőzése volt, 246 enyhe vagy közepes tünetekkel vészelte át a megbetegedést, a többiek pedig negatív eredményt produkáltak.

A tanulmány megállapította, hogy a súlyos állapotú betegeknél jelentősen nagyobb volt az esélye annak, hogy a következő egy év során meghalnak, és a tendencia különösen a 65 év alattiak körében volt szembetűnő. Ráadásul mivel ezek a halálesetek gyakran jóval a fertőzés elmúlása után következtek be, a betegek családjai vagy orvosai talán nem is hozták azokat kapcsolatba a koronavírussal a tanulmány megállapítása szerint, írja az Infostart.

(forrás: Infostart)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink