hirdetés
2021. október. 21., csütörtök - Orsolya.
hirdetés

Már nincs zöld színnel jelölt magyar régió Európa térképén

Bár némileg kevesebb a beteg, arányaiban kétszer annyi a lélegeztetettek száma, mint tavaly ilyenkor, a második hullám elején. írja a hvg.hu.

Az iskolakezdéssel idehaza is szép lassan elkezdtek felfelé kúszni a számok, berobbanásról azonban még nem beszélhetünk. Az ugyanakkor beszédes, hogy a szeptember elsején regisztrált 194 fertőzött több mint egy hónap alatt ugrott a négyszeresére, 774-re. Ez valamivel biztatóbb, mint az egy évvel korábbi adatok: 2020 szeptember elsején 118 új fertőzött volt, a számuk az általunk vizsgált október 8-ára azonban majdnem a nyolcszorosára, 932-re ugrott.

A negyedik hullámban azonban – ahogy arra szakértők is figyelmeztettek – már nem a fertőzöttek számát kell nézni, hiszen az nem sokat mond el a járvány valós alakulásáról. Mivel eleve keveset tesztelünk, és az oltás miatt pedig egyre többen vannak, akik kifejezetten enyhe tünetekkel, vagy akár tünetmentesen vészelik át a betegséget, sokkal inkább a súlyos esetek és a halálozások száma a meghatározó. Ha pedig ezeket vizsgáljuk, akkor jól látszik, hogy hiába a laposabb járványgörbe, a delta variáns igenis veszélyes.

Beszédes, hogy miközben a kórházba kerülők száma lassabban növekszik, mint tavaly ilyenkor, közülük most jóval többen kerülnek lélegeztetőgépre. 2020. október 8-án 804-en feküdtek kórházban, és 56-an voltak lélegeztetőgépen, ez 6,9 százalékos arány. Egy év elteltével ugyanez a duplájára nőtt: a 650 kórházi ápolt közül 100 embert kell géppel lélegeztetni, vagyis jelenleg a kórházban ápoltak 15 százalékát intenzív osztályon kell lélegeztetni.

Mivel a magyarországi adatszolgáltatás csak azokra tér ki, akiket lélegeztetnek, nem pedig az intenzív osztályokon kezeltekre, ez utóbbiak száma magasabb is lehet, ami szintén a súlyos esetek nagyobb arányára utal.

Vannak szakértők, akik a kedvező járványszámok mögött az elvégzett tesztek alacsony számát gyanítják. Ez nem is lenne meglepő fejlemény, hiszen a statisztikák szerint a térségben lakosságarányosan csak a lengyelek tesztelnek nálunk kevesebbet, írja a hvg.hu.

A lap korábbi cikkében arról számoltak be, hogy hétről hétre romlik a járványhelyzet Magyarországon az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) jelentései szerint. Míg egy hónappal korábban még Budapestet leszámítva zöld színnel jelölték a térképen az ország régióit, addig csütörtökön már a fővárost és két régiót pirossal, míg a többit narancssárgával jelölték.

A térkép azokon az adatokon alapul, melyeket a tagállamok jelentenek az ECDC-nek, ez alapján négy kategóriába osztják a különböző régiókat: zöld, narancssárga, piros vagy sötétpiros.

Narancssárga akkor lesz egy régió, ha 100 ezer lakosra kevesebb mint 50 új fertőzött jut, de akkor is, ha a 100 ezer lakosra jutott új fertőzöttek száma 50 vagy több, de kevesebb, mint 75, és a pozitív tesztek aránya 1 százalék vagy több. Abban az esetben is ez a kategória az érvényes, ha az új fertőzöttek száma 75 és 200 között alakul 100 ezer lakosra és a pozitív tesztek aránya kevesebb, mint 4 százalék.

Piros jelzést akkor kap egy régió, ha 100 ezer lakosra 75–200 fertőzött jut és a pozitív tesztek aránya kevesebb, mint 4 százalék, vagy ha a 100 ezer lakosra jutott új fertőzöttek száma 200–499 között van.

Forrás: ECDC
Forrás: ECDC

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink