hirdetés
2022. július. 02., szombat - Ottó.
hirdetés

Falus András a negyedik hullám dinamikájáról

Falus András, Széchenyi-díjas immunológus, egyetemi tanár, az MTA tagja a Népszavának azt mondta, más a dinamikája a negyedik hullámnak, mint a tavaly őszinek.

Falus szerint továbbra is nagy baj, hogy nem tudni: a lélegeztető gépen ápoltak között mennyi az oltott és mennyi az oltatlan beteg. – Jellemzően oltatlanok kerülnek most a kórházakba – osztotta meg a Népszavával tapasztalatait egy intenzíves szakorvos, aki az előző hullámok alatt is súlyos Covid-betegeket kezelt. Mint mondta: ha nem is túl sokan, de akadnak oltottak is a most ápoltak között. Ők főként olyan betegek, akiknek az alapbetegségeik is nagyon súlyosan terhelik az immunrendszerüket.

– Ez azonban nem jelenti, azt hogy az oltás nem hatékony, ne lenne rá szükség – húzta alá. Egy vidéki kórház vezetője is arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel kétszer annyi az oltott ember, mint az oltatlan, a kórházak nem is számolnak a korábbi terheléssel.

– Szerencse, hogy nyárias volt eddig a szeptember, de amint ideér a hűvösebb idő, begyorsulhat a járvány – jósolta egy másik járványügyi szakember, aki szerint megjósolhatatlan, hogy mi történik majd. Hiszen még a szakemberek sem jutnak részletes, elemezhető adatokhoz a Nemzeti Népegészségügyi Központtól.

Hasonlóképpen nyilatkozott az RTL Híradónak Rusvai Miklós virológus, aki szerint közölni kéne a kórházban kezeltek és a lélegeztetettek száma mellett azt is, hogy ezek közül mennyien oltatlanok, hogy ezzel lehessen ösztönözni az időseket az oltás felvételére. Azt is elmondta, hogy jelentősen nem sikerült növelni az átoltottságot az idős korosztályban, és még mindig van 500 ezer hatvan év feletti emberi, aki nem kapott oltást, pedig az ő esetükben a legnagyobb a fertőzés kockázata. Rusvai elmondása szerint 70 év felett már a fertőzöttek nagyjából 25%-a meghal.

Rusvai felhívja rá a figyelmet, hogy Magyarországon a közölt adatokból nem derül ki, hogy mennyien vannak az oltatlanok, miközben a külföldi példákon látszik, hogy az elhunytak és a kórházban kezeltek között túlnyomó többségben oltatlanok vannak.

(forrás: Népszava)
hirdetés
hirdetés

Könyveink