hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

 

Magyar konzorcium csatlakozott Európa legnagyobb biobank hálózatához

Európa legnagyobb biobank hálózatának mintáit is felhasználhatják kutatásaikhoz, miután a Semmelweis Egyetem vezetésével működő magyar konzorcium csatlakozott a BBMRI-ERIC-hez.

„A Semmelweis Egyetem Biobank Hálózata már több mint 10 éve működik. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tavaly tett közzé egy felhívást, amelyben európai kutatási infrastruktúrákba való kapcsolódásra lehetett támogatásra pályázni” – ismertette az előzményeket dr. Molnár Mária Judit egyetemi tanár, a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének vezetője. Mint elmondta, a cél a pályázattal az volt, hogy az egyetemi hálózat csatlakozzon a Biobanking and Biomolecular Research Infrastructure – European Research Infrastructure Consortium-hoz (BBMRI – ERIC), amely Európa egyik legnagyobb biobank hálózata és kutatási infrastruktúrája. Ennek érdekében létrehoztak egy konzorciumot is BBMRI Magyar Nemzeti Csomópont néven, melyet a Semmelweis Egyetemen koordinál – az intézményen kívül tagjai még a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Dél-pesti Centrumkórház és a Richter Gedeon Nyrt. A magyar konzorcium végül idén júniusban, a szervezet virtuális taggyűlésének keretein belül csatlakozott teljes jogú tagként a legnagyobb európai biobank hálózathoz.

A BBMRI-ERIC-nek immár Magyarországgal együtt 22 tagja van, emellett közel 30 ipari partnerrel és betegszervezettel áll kapcsolatban. A szervezet kiemelkedően jól teljesít a különböző pályázatok és kutatási programok terén: az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs politikáját a 2014-2020 időszakban meghatározó program, a Horizont 2020 keretében pályázatainak sikerességi aránya 36% volt, az EU-s 7%-os átlagához képest   emelte ki dr. Molnár Mária Judit. Hozzátette: a csatlakozással a magyar konzorcium célja az, hogy hasonlóan jól szerepeljenek a kutatási pályázatokon és a nemzetközi együttműködésekben, emellett pedig lerövidüljön a publikációra és projektekre fordított idő, és még inkább előtérbe kerüljön az akadémiai és ipari partnerekkel való közös munka.

„Fontos, hogy azonos elvek és azonos minőségbiztosítás szerint, lehetőleg közös adatfelületet használva gyűjtsük a biobankokban tárolt mintákat – a múltban ezek fragmentáltan voltak jelen, mindenki más és más rendszereket használt” – mutatott rá az igazgató, kiemelve: amellett, hogy a magyar biobankok adatai és mintái a szervezet többi résztvevőinek szakemberei számára is elérhetővé válnak, a hazai kutatók ugyanúgy hozzáférhetnek a BBMRI-ERIC teljes adatbázisához és mintáihoz. Ha valaki például fiatalkori Parkinson-kóros betegek számára szerente gyógyszert fejleszteni, az európai keresőprogram segítségével könnyen megtalálja, mely ország mely intézményében található ide kapcsolódó minta, amely segítheti kutatását. „Nem szabad azonban elfelejteni az egyén és a személyes adatok biztonságát – a genomikai adatok annyira speciálisak és egyediek, hogy abból visszakövethetővé válhatnának az emberek, épp ezért olyan módon kell megosztani őket, hogy ez ne történhessen meg” – mutatott rá.

A BBMRI-ERIC-hez való csatlakozással még jobb, még hatékonyabb terápiák és gyógymódok érhetőek el a betegek számára a magasabb minőségű mintáknak és adattárolásnak, valamint a kutatástámogatásoknak köszönhetően. Az együttműködés mentén a Semmelweis Egyetemnek lehetősége kínálkozik a saját Biobank Hálózat menedzsmentet is az új követelményeknek megfelelően átalakítani – emelte ki dr. Molnár Mária Judit.

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink