hirdetés
2019. december. 14., szombat - Szilárda.
hirdetés

 

Magány és bölcsesség

Egy új kutatás szerint különösen életük három periódusában érzik magukat magányosnak az emberek: húszas éveik végén, ötvenes éveik közepén és nyolcvanas éveik végén.

hirdetés

Az International Psychogeriatrics folyóiratban publikált tanulmány kutatóit is meglepte az eredmény, elsősorban azért, mert a kutatásban részt vevők háromnegyede panaszkodott magányosságra, akadtak, akik mérsékelten érzékelték az egyedüllétet, mások viszont nagyon egyedül érezték magukat. A kutatók a felmérés előtt legfeljebb a résztvevők egyharmadától várták azt a választ, hogy magányosnak érzik magukat, ismertette a CNN a honlapján.

"Tudnunk kell, hogy a magányosság szubjektív élmény. A magányosság nem azt jelenti, hogy valaki egyedül van, és azt sem, hogy nincsenek barátai. A magányosság 'szubjektív nélkülözés'. Eltérés az egyénnek a vágyott társadalmi kapcsolatai és a meglévő társadalmi kapcsolatai között", magyarázta Dilip Jeste, a tanulmány vezető szerzője, a Kaliforniai Egyetem pszichiátriai és idegtudományi professzora. Mint hozzáfűzte, kutatásuk szerint a magány és a bölcsesség között fordított kapcsolat áll fenn: "Más szóval, azok az emberek, aki elég bölcsek, nem érzik magányosnak magukat, és fordítva".

Jeste a tanulmány bevezetőjében Vivek Murthyt, a korábbi amerikai tisztifőorvost idézte, aki szerint a magányosság annyira csökkenti a várható élettartamot, mintha az ember napi 15 cigarettát szívna el.

A kutatásban 340 San Diegó-i lakos vett részt 27 évestől 101 évesig, és egyiküknek sem volt semmilyen komoly fizikai vagy szellemi betegsége. Jeste és csoportja a kutatás előtt azt feltételezte, hogy az idősebbek mondják majd magányosnak magukat. Meglepetésként érte őket, hogy életkor szerint a nyolcvanas éveik végén járókon kívül további két magányossági csúcspontot is találtak: a húszas éveik végén és az ötvenes éveik közepén járóknál.

Az eredményekből nem derült ki, hogy miért érzik kiugróan magányosnak magukat ezekben az életkorokban a válaszadók, de Jeste megosztotta erről saját elméletét. "A húszas évek vége a döntések meghozatalának korszaka, ami gyakran nagyon stresszes, mert az ember úgy érzi, hogy a kortársai jobb döntéseket hoztak, ráadásul az embert bűntudat is kínozza, hogy bizonyos dolgokat miért így tett és miért nem úgy". "Az ötvenes évek közepe az életközépi válság szakasza. Az ember egészsége ekkor kezd meginogni, sokan rádöbbennek, hogy a cukorbetegség küszöbére jutottak vagy szívproblémák jelentkeznek náluk. Az ember tanúja lesz, ahogy néhány barátja haldoklik, és ráébred, hogy nem él örökké", fejtette ki a másik csoportról. A nyolcvanas éveik végén élők a professzor szerint már azzal szembesülnek, hogy miután megérték ezt a szép kort, a dolgok kezdnek rosszabbra fordulni, az egészségi gondok mellett esetleg pénzügyi problémáik lehetnek, és megérhetik házastársuk, barátaik elvesztését. Jeste úgy vélte, ennek a korszaknak a magánya a legérthetőbb.

A tanulmány szerint a férfiak és nők egyformán magányosnak érezték magukat mindhárom kiugró életperiódusban, és az érzés erősségében sem lehetett különbséget találni nemek szerint. Jeste hangsúlyozta, hogy további kutatásokkal kell keresni a választ arra a kérdésre, hogyan lehetne csökkenteni a magányosságot.

"Az embereknek tudniuk kell, hogy a magányosság általános probléma. Súlyos probléma", mondta a tudós.

(forrás: MTI)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink