hirdetés
2021. január. 15., péntek - Lóránt, Loránd.

Kiengedik Geréb Ágnest

Az ügyészség hétfőn indítványozta Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász előzetes letartóztatásának megszüntetését - közölte a Legfőbb Ügyészség.

A közlemény szerint az ügyészség azt kéri a bíróságtól, hogy Geréb Ágnes házi őrizetét rendelje el.

Geréb Ágnes foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályán indult büntetőügy miatt került előzetes letartóztatásba október 8-án. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) osztotta az ügyészség álláspontját, amely szerint feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, tanúk befolyásolásával, iratok megsemmisítésével vagy elrejtésével, illetve más módon a bizonyítást megnehezítené vagy veszélyeztetné.

A PKKB november 8-án meghosszabbította a szülész-nőgyógyász előzetes letartóztatását. A bíróság akkori végzésében az szerepel, hogy "a kényszerintézkedés elrendelése óta a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény megalapozott gyanúját alátámasztó bizonyítékok körében változás nem történt, az előzetes letartóztatás fenntartásának okai továbbra is fennállnak".

Geréb Ágnes szabadon bocsátásáért már több tüntetést tartottak Magyarországon és külföldön is, és hétfő estére is meghirdettek egy budapesti demonstrációt.

Ugyancsak hétfőn Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart az otthonszülés szabályozásáról szóló jogszabálytervezetről.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink